Egyelőre megúsztuk, Fizz mégsem kap új képességet!

Egyelőre megúsztuk, Fizz mégsem kap új képességet!

Elrettentő frissítések jelentek meg a PBE-n egy-két hete; azonban úgy tűnik, hogy még várni kell rájuk.

Sok panasz érkezett a rajongóktól Fizzre, ezért a Riot Games reagálni akart ezekre. PBE-n el is kezdték egy új Fizz tesztelgetését, amin igazán sokat nem változtattak elsőre, mégis a különbség elég számottevő lett volna. Elsősorban a W (Seastone Trident) képességét változtatták volna meg.

A mides Fizz tovább erősödik PBE-n, Pyke újfent megkapta a magáét!

Fizz tegnapi átalakítása elég félelmetesre sikerült. Ma ezt tovább erősítik bizonyos szempontokból, -de látható, hogy mit is szeretne a Riot Games.

Az eredeti elképzelés szerint a mostanival ellentétben kettős aktiválást kapott volt, melyek az alaptámadást is resetelik, az első mérsékeltebb sebzést míg a második max HP alapján is sebzett volna. Végül a második felét módosították, több AP rátát kapott és a maximális HP részét eltávolították. Erre azért volt szüksége, hogy topra ne térhessen vissza megint, tankok ellen ez elég erőteljes képesség lett volna még AP hiányában is, tehát a tank Fizz tette volna újra tiszteletét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy egyik verziót sem valósítják meg, –legalábbis egyelőre.

Riot NeuroCat számolt be erről az eredeti Fizz változásokat bemutató poszt alatt.

"Üdv mindenkinek

Szeretném megköszönni mindenkinek a visszajelzéseket. Ezeken a fórumokon, Redditen, Youtube-on és Twitteren is figyeltünk rátok, hogy mit is gondoltok Fizz változásairól.

Az eredeti célunk a W-vel egy könnyedebb változtatás lett volna, ahol a Fizz játékosoknak szerettünk volna egy új W lehetőséget adni. A visszajelzések alapján azonban a legtöbben elégedettek vagytok annak mostani változatával is és nem tartotok igényt egy újabbra. Emiatt visszavonjuk a PBE változásokat. Ha lesz tiszta lehetőség arra, hogy Fizz megfelelő frissítéseket kapjon, azokra mindig nyitottak vagyunk, de nem szeretnénk olyan változásokat rátok erőltetni, amiket nem szeretnétek.

Még egyszer köszönjük a hozzájárulásotokat."

Az eredeti tervek szerint amúgy is a 8.13 után láttuk volna csak viszont ezt az újított W-t: de mivel a közösség válasza többségében elutasító volt, így egy darabig ezek semmilyen formában nem valósulnak meg.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések