Nem voltak sok gólos mérkőzések, viszont ennek ellenére a meccs legjobbjai megkapták a nekik járó kártyát.
Mint ahogyan azt már megszokhattuk, minden csoportmeccs után kapunk Man of the Match lapokat. A tegnapi nap folyamán, a G és a H csoport utolsó mérkőzéseit rendezték meg.
Először Lengyelország találkozott Japánnal, ahol ha Japán nyer biztos csoportelső, viszont ha kikapnak, akkor is van esélyük a továbbjutásra. Az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, viszont a második félidő elejében, –pontosabban az 59. percben–, Bednarek bevágta a lengyelek második találatát az idei VB-n. Ezt követően hiába próbálkozott Japán, hiába mentek előre, több gól már nem született. A lengyel védelem nagyon jól tartotta magát, kevés helyen lehetett áttörni rajtuk. A mérkőzés így lengyel győzelemmel zárult; ez azt jelentette, hogy Lewandowskiék megszerezték az első győzelmüket, –viszont ez már mindhiába, ők biztos kiesők. Annak ellenére, hogy Japán kikapott, még volt esélye továbbjutni, viszont nagyban függtek attól, hogy Szenegál le tudja-e győzni Kolumbiát.
Japán 0:1 Lengyelország
A másik mérkőzésen a korábban említett Szenegál találkotott Kolumbiával. James Rodríguezéknek mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy továbbjussanak. Az első félidő itt sem tartogatott túl sok izgalmat számunkra. A második játékrészben itt is sokkal több izgalom volt: mind a két válogatottnak muszáj volt többet vállalnia, ha megakarták nyerni a mérkőzést. Majd végül a 74. percben egy sarokrúgást követően Mina a kapuba bólintott, amivel megszerezte Kolumbia a vezetést. Ezt követően Szenegál mindent megtett annak érdekében, hogy legalább egy pontot tudjanak szerezni, viszont Kolumbia olyan jól védekezett, hogy ez szinte esélytelennek tűnt. Az állás végül nem változott és Kolumbia megnyerte ezt a találkozót, ezzel pedig ők lettek az elsők a csoportjukban. Érdekesség, hogy pontegyenlőség alakult ki Szenegál és Japán között, –sőt mitöbb, még a gólarányuk is megegyezett–, így jöhetett a fair play szabály: ami azt jelenti, hogy ilyen esetben az jut tovább, aki kevesebb sárgalapot kapott. Mivel Japán kevesebb figyelmeztetést gyűjtött be mint Szenegál, –így ők lehetnek ott a rájátszásban.
Szenegál 0:1 Kolumbia
H csoport végeredménye:
A G csoport első helyéért folytatott csatában Anglia és Belgium mérkőzött meg. A képlet nagyon egyszerű: aki itt nyer, az a csoportelső. Mivel már mindkét csapat biztosan továbbjutott, így várható volt, hogy egyik válogatott sem fogja nagyon megerőltetni magát. Az első félidőt itt sem történt semmi izgalmas, a belgák begyűjtöttek kettő sárgát, ugyanis a fiatal angolokat, csak így tudták megállítani. A második 45 percben már inkább az érvényesült, amit a belgák szerettek volna: Fellaini középpályán mutatott teljesítménye egészen lenyűgöző volt. Az 51. percben pedig Januzaj egy gyönyörű mozdulattal megszerezte a vezetést Belgiumnak. Innentől kezdve nagyon nyomott Anglia, viszont gólt nem tudtak szerezni, sőt mitöbb, a 92. percben még Fellaini lábában ott volt a második belga gól.
Anglia 0:1 Belgium
A csoport másik mérkőzésén már inkább csak a becsületért játszottak a felek: mind Panama és mind Tunézia már biztos kieső volt. Ennek ellenére mindent beleadtak, ha már egyszer kijutottak a VB-re. Az első félidő 32. percében egylövést követően nagyon szerencsétlenül pattant meg a labda az egyik tunéziai védőn, aki így öngólt szerzett. Korai előnyt szerzett Panama, amit egészen az 51. percig meg is őrzött. Itt viszont érkezett Ben Youssef, aki egy nagyon szép összjátékot követően egyenlített ki. Innentől kezdve pedig Panama teljesen megtört, Tunézia uralta a játékot. A 66. percben ennek meg is lett az eredménye, Khazri révén megfordították a mérkőzést.
Panama 1:2 Tunézia
A G csoport végeredménye:
Természetesen a MOTM kártyákat sem felejtette el a FIFA: Mina, Fellaini, Khazri és Bednarek a négy díjazott.