Technikai problémák a játékban - 06.30.

Technikai problémák a játékban - 06.30.

Hirtelen gondok ütötték fel a fejüket a játékban, azonban már dolgoznak az elhárításán.

Nem kell meglepődni ha bármilyen technikai problémába futottunk az elmúlt órában az Idézők Szurdokában. Azóta tapasztalhatunk nagyobb gondokat, mióta megérkezett az új VS. esemény. Először az Istenkirály Szupercsomaggal volt probléma, –rövid ideig 500 RP-ért lehetett megvásárolni az eredeti 5000 RP helyett–, majd miután megvásároltuk 5000 RP-ért, továbbra is megvásárolható volt 500 RP-ért, melynek újra vásárlása során 2 darab Orbot kaptunk. Természetesen számos visszajelzés követően javításra került, és már nem lehet újból megvenni a csomagot, ha már megvan. Végezetül pedig az Istenkirály hőskinézetek keretei nem jelennek meg a zsákmány fül alatt, de ennek a hibának a javításán már dolgoznak.tedsadMa reggel újabb hibák ütötték fel a fejüket, 11:38 perckor leálltak a küldetések, pontosabban az aktuális állapot jelzésében akadtak hibák. Így hiába játszottunk, hiába teljesítettük a küldetés feltételeit, nem számolta bele abba. Egy perccel később 11:39-kor az új meccselőzmények-bejegyzések késve jelentek meg, ergo a meccselőzményeken nem azonnal mutatta a legújabb mérkőzéseinket.

Lélekfaló Kled - Újabb hihetetlen rajongói ötlet

Rengeteg eszméletlen jó rajongói hőskinézetet láttunk már, ezek közül néhány be is került a játékba. Ez az ötlet is beállhat a sorba.

Végezetül 1 órája a meccsvégi statisztikák elkezdek késni, kiesni, szellemjátékok jöttek létre, van olyan aki tud játszani, s van olyan, aki nem. A legrosszabb eset, amikor valaki be sem tud lépni. A fejlesztők türelmet kérnek mindenkitől, minden hiba javítása folyamatban van. Természetesen elsődlegesen a szervert és a rendszert kell helyreállítani, hogy később az apróbb hibákkal foglalkozhassanak.

Nem segít sem a kliens újratelepítése, sem a hextech program futtatása. Nem a gépetekben van a hiba, így csak várjatok türelemmel!

A játék és a szerverek aktuális állapotát ide kattintva érhetitek el.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések