A szentnek és örökkévalónak hitt kurzor sem érinthetetlen többé, de miért is kellene itt megállnunk?
Az elmúlt években számos vizuális változáson átesett a League of Legends, legutóbb épp a kezdetek óta ugyanúgy kinéző kurzorhoz nyúltak hozzá a fejlesztők, hogy frissítsenek rajta. A játék egyik "legunalmasabb" területe azonban a töltőképernyő: az a 20-90 másodperc, amikor csak várunk, hogy elinduljon a játék. Ilyenkor az emberek általában azonnal Alt+Tabolnak Facebook-ozni, esetleg valamelyik statisztikai oldalt böngészik, hogy megpróbálják felmérni ellenfeleiket. De hogyan lehetne izgalmasabbá tenni ezt a néhány másodpercet?
Ehhez hasonló gondolat fordulhatott meg egy amatőr designer, –PixelPoncho– fejében is, aki egy új, letisztított töltőképernyő ötletével állt elő.
A munkát azzal kezdte, hogy eltüntette az információkat, és splash artokat élesen elválasztó mezőt, majd 25%-kal megnövelte az összes játékoskártyát. Ez nem csak az információkat teszi áthatóbbá és könnyebben emészthetővé, de a művészetet kedvelők a splash artokat is nagyobb méretben élvezhetik. A honor jel a kártyák alsó felére került, a nevek pedig új, kevésbé hivatalos betűtípust kaptak. Egyetlen hátránya, hogy a nagyobb kártyák a képernyőnk majd egészét elfoglalnák, ugyanakkor legalább lenne hely, hogy kiférjen a Guardian of the Sands Rammus teljes szövege.
Ötlet: választható szint border a választható profil mellé
A nemrégiben érkezett választható profil elnyerte a közösség tetszését, ezután jött egy új felvetés a szint borderrel kapcsolatban.
Ezt követően pedig rendbe rakta az kártyák alján található információs panelt. Új keretet és némi színt kaptak a százalékos töltésjelzők.
Amíg a játékos tölt, a szám körüli kör forgó, vizuális effekttel jelzi a folyamatot. Amint az illető betöltött, mind a kör, mind a szám kap egy sötétebb zöldes árnyaltot. Ez azért hasznos, mert így láthatjuk, mennyi időnk maradt kezdésig: lassú töltés esetén mindenkit érint-e a probléma, azaz szerverhibával állhatunk-e szemben, vagy csak valaki még mindig potato PC-n játszik. Mindez apróságnak tűnhet, de számkutatás helyett elég futólag a képernyőre pillantanunk.
Itt láthatjátok közelebbről is az információs panelt. A töltésjelző jól láthatóan elkülönül a többi hasznos ingame információtól, amiket nem árthat a meccs erejéig megjegyeznünk. Az apróságokat kedvelők pedig észrevehették, hogy az elsődleges és másodlagos rúnaágak is eltérő ikonkörítést kaptak, a másodlagos pedig jóval kivehetőbb a mostani töltőképernyős társánál.
Következőnek pedig valami, amit talán mindannyian szeretnénk, ha bevezetne a Riot: az egyéni borderek és a szintek kijelzése. Poncho három különbözőféle típust is csinált a kliensben különböző helyeken felbukkanó verzióknak, hogy a túldíszítettség ne okozzon problémát.Végül, de nem utolsó sorban pedig valami, ami a fenti kész műben nincs még bent, egy kis ötletelés a divíziókat illetően.
Hogy eljön-e valaha a töltőképernyő frissítés ideje? A dolgok jelenlegi, gyors üteme szerint egyáltalán nincs kizárva. Addig pedig, mi szívből kívánjuk PixelPonchonak, hogy egy nap ingame láthassuk az ötleteit.