Határozatlan időre elnapolják a Clash indulását!

Határozatlan időre elnapolják a Clash indulását!

Már több mint egy hónapja késik a sokak által várt játékmód; de egyelőre úgy tűnik, hogy nem kapjuk meg egyhamar.

Szomorú hír ez sokak számára, pedig az alap koncepció egy friss lendületet hozhatott volna a játékon belüli versengésnek. Az indulás körül azonban túl sok volt a probléma: többször kellett elnapolni, és –hiába a tesztek a kisebb régiókban–, továbbra sem áll indulásra készen. A Riot Games bővebben beszámolt a Clash-t illető terveikről, röviden tömören: egyelőre elnapolják az indulást.

Taliyah végre nerfet kap, Aatrox pedig felesleges új funkciót - PBE

Ha véget nem is ér Taliyah rémuralma a dzsungelben, de valamivel gyengül. Aatrox pedig egy új vizuális effektet kap, kár hogy nem a hőssel foglalkoznak inkább.

A legkorábbi időpont valamikor az év második fele lehet, –de még akkor is jó eséllyel csak regionális tesztek képében. Először is elnézést kértek mindenkitől, amiért rossz tapasztalatuk volt a Clash-sel. Nyilvánvalóan nem csak a játékosok, hanem maguk a fejlesztők is nagyon várták már az indulást, hogy élő akcióban láthassák az új projektjüket. Hasonlóan, mint egy új hős kiadásánál nem csak a játékosok, de a hőst fejlesztő Riot kollégák is legalább annyira izgulnak, –ha nem jobban–, hogy minden flottul megy-e majd. Sajnos a Clash esetében ez nagyon nem jött össze, de dolgoznak a megoldáson. Azt már most tudják, hogy komolyabb változások szükségesek ahhoz, hogy a Clash végre egy sikeres indulást is maga mögött tudjon.

De mi is történt valójában, miért nem indult el továbbra sem a Clash?

Papíron például a tesztek alatt jól futott a dolog az EUNE régióban, máshol azért akadtak gondok bőven. A gondok nyitjaként leginkább azt látták, hogy a platform, –amire ezt az egészet megalkották–, gyorsan készült el, mivel nagy volt az érdeklődés mindenhol. Az egész project egy egybefüggő szolgáltatásként lett megírva, így nehéz volt belenyúlni. Egy rendszerként mondja meg például a kliensnek hogy milyen hőseink, kinézeteink vannak, a szintünket stb. Ezért ha valahol hiba csúszik a rendszerbe, nehéz azt kijavítani és sokáig tart minden "alkatrészt" átnézni.

Ezért történik most az elhalasztás is, –hogy ténylegesen mindent alaposan át tudjanak nézni, és ne csak apróbb felületi javításokat végezzenek. Felmerülhet a kérdés, hogy ha az EUNE-n anno jó volt, akkor most miért nem? Erre keresik ők is a választ és inkább addig dolgoznak rajta, amíg biztos lesz a működés, nem akarják megint a véletlenre bízni. Jelenleg nem tudnák garantálni itt sem az akadálymentes működést, mivel azóta több mindenbe belenyúltak már a javítás érdekében. Azzal is segíteni akarnak a helyzeten, hogy eltolják a kezdéseket, példáu a felderítési szakasz egyeseknek hosszabb lesz, így kisebb terhelés várható a szerverek számára, valamint más funkciókon is módosítanak. A platform működését gyorsabbá szeretnék tenni, így nem lesz annyira nehézkes a meccsindítás például.

Hogyan tovább?

Sajnos konkrét időpontot nem tudtak még mondani azon kívül, hogy az év vége előtt visszatér újfent tesztelésre a rendszer.

Egy kicsit átláthatóbb kommunikációt terveznek a Clash kapcsán, vagyis folyamatos híreket kapunk majd a fejlődésről és a PBE-n is további tesztek várhatóak. Sajnos ez azt is jelenti egyben, hogy magas ping mellett tehetjük magunkat próbára. Itt ráadásul még inkább felmerülhet a hiba lehetősége, –hiszen a PBE pontosan erről szól: a hibák teszteléséről. Élesben semmiképp sem fogják elindítani, amíg nem ítélik úgy, hogy ezt hibamentesen le tudják vezényelni.

Továbbra is úgy gondolják a fejlesztők, hogy a legjobb élményt a LoL még mindig csapatban tudja nyújtani. Ezért is lehet annyira fontos része a játéknak a Clash, –ehhez azonban időre, és persze a mi visszajelzéseinkre van szükség!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések