Konti: Egy órási hotelszobát szeretnék gördeszkával, kalapáccsal, fúróval, szögesdróttal

Az egyik legjobb hazai PUBG játékossal beszélgettünk.

Játszott már Hearthstone-nal, HotS-szal, itthon a legjobbak közt tartották számon Overwatch-ban. Most pedig a PUBG pályáin osztja a fejeseket az év e-sport közönségdíjasa, Kont "Konti" Schrauf. Aki legalább egyszer nézte már a streamjét, ismeri "helló, helló, szia, helló" –és mindezek variációjából álló– nézői köszöntését, de játéktudása és szórakoztató stílusa miatt szeretik leginkább. Bár az egyik legtehetségesebb hazai PUBG játékos, –inkább streamernek tartja magát, de persze, ha hívják, örömmel megy versenyezni is. És hogy milyen újítást szeretne a játékba? Olvassátok el a vele készült interjúnkat!

Bő másfél éve beszélgettünk veled, akkor – még Overwatch játékosként – azt mondtad, hogy van potenciál a játékban itthon. Aztán hipp-hopp, most már a hazai PUBG egyik legjobbja vagy. Hol, mikor, miért jött el a váltás?

Konti: Nem sokkal azután hogy a játék béta verziója kijött, kaptam egy példányt a játékból egy nagyon kedves barátomtól. Akkoriban még az overwatch mellett eljátszogattunk vele pihenésképpen, de miután az OW csapattal már nem akartuk folytatni akkor a maradék időmet is a pubg-be toltam.

Mennyire volt ez éles váltás az OW után? Vagy aki egy FPS-ben profi, az jó eséllyel a másikban is jó lesz?

Konti: Ez egy teljesen más játék, de valószínűleg előnyt jelent, ha valakinek jó érzéke van az fps-ekhez. Viszont nagyon sok új mechanikai elemet kell megtanulni ebben a játékban.

Rengeteg hazai és nemzetközi jó szereplést tudhatsz már magadénak. Legutóbb a Twitch Rivals-ön örök duó társaddal, FoDával majdnem 6000 dollárt nyertetek, most pedig jön az Auzom Nations Cup, és még ott a Fusion kupa is. Hogy érzed, ez az a játék, ami végre tényleg meghozhatja neked az áttörést.

Konti: Ma már én inkább tekintem magamat streamernek mint versenyzőnek, –de ha van olyan verseny, ami érdekel és el tudok indulni, akkor szívesen teszem.

Rendszeresen streamelsz, rendkívül szórakoztató módon, –de emellett nem felejtesz el önmagad maradni. Nemrég például jótékonykodtál a befolyt támogatásokból, és adományokból. Élvezed ezt a mostani életedet?

Konti: Persze nagyon élvezem a dolgot, máskülönben nem töltenék vele ennyi időt. De azért ebből is kell néha egy kis pihenő.

Duo vagy Squad?

Konti: Én a squadot jobban kedvelem.

A tavalyi fellendülés után idén mintha megcsappant volna a PUBG lendülete, amiben a lassú fejlesztési/hibajavítási tempó, valamint a Fortnite térnyerése is közrejátszott. Bár nemsokára itt az első Major, a mai napig megy a vita arról, hogy vajon „e-sport ready”-e a játék. Te mit gondolsz erről?

Konti: Én csak egy streamer vagyok nem pedig tudós.

Mi az, ami a leginkább tetszik neked a játékban, és mi az, ami a legkevésbé?

Konti: A bandanak és a shotik.


A bandana a kedvenc - kép: Konti Facebook

Ha te lennél a PUBG fejlesztője, mi lenne a következő újdonság, amit behoznál a játékba?

Konti: Egy óriási hotel pálya, ahol lenne görkorcsolya, gördeszka meg ilyenek járműnek, kalapács a falakat törni esetleg fúró, hogy befúrjuk a padlót, lehetne használni drónokat, kihúzni szögesdrótot a folyósóra. Új közelharci fegyverek, csapdák és még több shoti, vagy jöhetne végre a vízi pálya, amit már régóta ígérnek.

Az jól látszik, hogy a Fortnite dézsával önti a pénzt a játék e-sport vonalába, a PUBG ehhez képest látványosan kevesebbet költ erre. A két nagy Battle Royale harcát szerinted ki nyeri majd, ha egyáltalán lesz győztese?

Konti: Szerintem bőven elfér egymás mellett a kettő, –még ha ugyanabban a kategóriában is szerepelnek, más és más közönséget próbálnak megcélozni a saját mechanikájukkal és kinézetükkel–, ami miatt nem hiszem, hogy lenne értelme győztest avatni.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!