Hirdetés

Három magyar csapattal indul az EBL harmadik szezonja!

A WiLD by Lagerdère, a Rift Esports és a Team Horizon Reapers is ringbe száll az Esports Balkan League legújabb évadjában!

Hirdetés

A mai napon kezdetét veszi az Esports Balkan League harmadik szezonja is, ahol ezúttal már három magyar csapatnak is szurkolhatunk; hiszen mind a WiLD, a THR és a Rift Esports is indulni fog rajta. A tét pedig nem kicsi! Egyrészt pénzben sem kis összegekről beszélünk, de ami még talán ennél is fontosabb, hogy az eddigi eggyel szemben a mostani EBL szezon már két helyet is kap az EU Masters-ben. Ez az a verseny, amit legutóbb az Origen ideiglenes felállása nyert meg, és egy remek alkalom a "kisebb" csapatok számára, hogy megmutassák magukat.

Ami a pénzdíjazást illeti, az eddigi évadok során változatlan maradt, de már induláskor is komoly összegeket lehetett hazavinni. Aki a legjobb 4-8-ban végzett, az 600€-val gazdagodott, a harmadik hely már 2000€-t ért, a második 5000-et, míg az első kereken 10000€-val sétálhatott haza, ez több mint 3 millió forint. Összesen nyolc csapat indul majd, a csoportköröket pedig Bo1-es találkozók jellemzik majd. A mérkőzések rendszerint minden héten hétfőn és csütörtökön kerülnek megrendezésre, este hat órai kezdés mellett.

Nézzük tehát a magyar felállásokat! A WiLD oldalán nem történt változás az utóbbi időben, mióta MarineHBS és Paresz is csatlakozott az ötöshöz. Miden továbbra is Meight található, míg az alsó ösvény párosát hi im mate és Hextasy alkotják. A WiLD időközben a SEC döntőbe is bejutott, amit vasárnap játszottak volna, de végül eltoltak július 10-ére, keddre.

Másik magyar gárdánk nem más, mint a hamvaiból feltámadt THR! Körülöttük elég nagy volt a csend az utóbbi időben, de szép lassan összeállt a csapat. Az öt kezdő játékos Frather a felső ösvényen, Loxigar a dzsungelben, Sk1nzor középső ösvényen, Joe ADC-ként és Geller támogató szerepben, de a cserék között tudhatják még Hiponixx-et és Cuhi-t is.

Végezetül itt van még a Rift Esports. Játékosait tekintve ugyan csak Kubu ténylegesen magyar, de a szervezet továbbra is magyar illetőségű és magyar zászló alatt is versenyeznek. A teljes felállás pedig a következő: topon Unknown, a dzsungelbe Four, miden Kubu, az alsó ösvény párosát pedig Lucker és Tasteless alkotják. Egy igazi nemzetközi bandát sikerült összehozniuk.

A mezőny többi részében is akadnak bőven ismerős nevek. Itt lesz a Crvena Zvezda, őket már a SEC-en is láthattuk, az igencsak sokat erősödött x25, a SEC-en eddig Random5 néven futó Neronity, itt csak névváltozás történt, a játékosok ugyanazok. Végül, de nem utolsó sorban az ASUS ROG Elite és az EU Mastersben is megforduló Kliktech, igaz ez maximum a szervezetről mondható el, mert az akkori ötösből már senki nincs a szervezetnél.

Az első mérkőzésnap tehát július 9-én, azaz ma indul este hattól, az alábbi beosztás szerint. Az EBL-t a Crvena Zvezda és az x25 nyitják, majd azt követően jönnek a magyar vadak a Neronity-vel szemben, őket már Random5 néven elverték a SEC-en. A harmadik mérkőzés egy magyar összecsapás lesz a THR és a Rift között, míg a napot az ASUS ROG Elite és a Kliktech zárja.

A mérkőzéseket pedig mostantól az Esport1 TV twitch csatornáján követhetitek!

Szurkoljatok ti is a magyar a csapatoknak!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?