A rákkal küzdő Bryan számára készült a Dark Star Cho'Gath

A rákkal küzdő Bryan számára készült a Dark Star Cho'Gath

A befolyó összeg teljes egészét az alapítvány támogatására –és így Bryan kezelésére– fordítja a Riot.

Már májusban megjelent az első videó róla, most pedig végre be is került a játékba a Dark Star Cho'Gath hőskinézet, –és egészen augusztus 10-ig elérhető lesz. Ha még nem láttatok semmit róla, akkor itt van a spotlight videó:

Szabad szemmel is jól látható, mennyi munkát ölt ebbe a kinézetbe a Riot Games, –ráadásul a skin mellé emoticon, bundle és ikon is érkezik. Mindemögött pedig egy nagyon komoly motiváció állt: segíteni egy beteg, rákos kisfiúnak. 

Bryan rákbetegségben szenved, és volt egy kívánsága: szeretne találkozni a Riot Games fejlesztőivel. A Make a Wish Foundation (magyarosítva "Kívánj Valamit Alapítvány") célja, hogy beteg gyerekek kívánságait segítsen megvalósítani, így találkozott a Riot Games Bryan-nel, először csak emailben, majd később személyesen is. Kiderült, hogy Bryan kedvenc hőse Cho'Gath, és imádja a Dark Star kinézetszériát is, –így az ötlet egyből adott volt. Bryan végigkövethette a fejlesztést, közösen találták ki a visszatérés animációját például.

Tavaly márciusban aztán Bryan és családja ellátogattak a Riot Los Angeles-i központjába, hogy személyesen is láthassák, hogyan kell életre gyermekük álma szépen lassan. A Riot pedig közben annyira elszánt lett a hőskinézet megvalósításával, hogy úgy döntöttek, hogy globálisan promotálják a kinézetet azzal a céllal, hogy segítsék a non-profit alapítványok működését.

Mivel a Make a Wish a legelejétől benne volt a story-ban, ezért a Riot először őket támogatja és minden –a hőskinézetből befolyó– összeget az Alapítvány számára utal majd el. Nincs 25%, mint tavaly a Championship Ashe esetében, most minden egyes megvásárolt kinézettel teljes mértékben az alapítványt támogatod. Ha valamelyik régióban a megvásárolt skinek értéke nem éri el a 10.000 dollárt, akkor a Riot teszi hozzá ezt az összeget.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: Surrender20

Kövess Minket!