Manapság már semmiféle picken nem lepődik meg az ember, legalábbis amennyiben az alsó ösvényre látogat, azonban ezek között is megvannak a kiemelkedő választások.
A mai metában már semmi sem számít trollnak, azonban a szokatlanok közül is egy kiemelkedő sikereket ér el, ez a Heimerdinger bot választás.
Népszerűség
Heimer népszerűsége a 8.11-es patch-el kezdett felemelkedni és három frissítéssel később, a 8.14 idején is töretlen. Miután az LCS porondján is tiszteletét tette, a játékostáborban is elterjedt választás lett. Azonban a népszerűség nem minden, ami igazán különlegessé teszi helyzetét, a majd 53%-os győzelmi arány. Tény, hogy választási aránya számszerűen elsőre alacsonynak tűnhet, hisz nem sokkal haladja meg a 2%-ot - egy közepesen népszerű ADC választási aránya 7-10% közé esik -, azonban ha hozzávesszük, hogy eredetileg mennyire nem ide való hősről is beszélünk, a 2% sokkal több mint elsőre gondolnánk. Viszonyításképpen, a régen jóval ismertebb Ziggs bot mára már nem éri el az egész 1%-os arányt.És hogy mi a népszerűség titka? Hát nem az afro frizura. A helyes választ játékstílusa jelenti. Pontosabban az elképesztő lane pressure amit ellenfeleire gyakorol. Kis tornyaink segítenek tolni az ösvényt, miközben védelmet nyújtanak és jó eséllyel kizónázzák nekünk az ellenfeleinket is. A legtöbb hagyományos lövész pedig tehetetlen a taktika ellen. Hősök, mint Caitlyn vagy Sivir esetleg ki tudják pokeolni a picit tornyokat, de ezt sem nevezném igazi counter picknek.
Játékstílus
Képességek tekintetében tarthatjuk magunkat a W > Q > E sorrendhez, rúnák esetében pedig mind a legválasztottabb és magasan legeredményesebb elsődleges ág a Sorcery, Aery fő rúna, másodlagos ágnak pedig a Domination vagy Inspiration bizonyul. Érdemes megjegyezni, hogy az előbbi észrevehetően magasabb győzelmi aránnyal rendelkezik.Ezek után pedig bele is vethetjük magunkat a sűrűjébe. Jöhet egy általános AP build; Luden visszhangja, MPen cipők, Zhonya, Morellonomikon, Void staff és Rabadon, és készen is van a kis push szörnyetegünk aki emellé hősökbe is nagyot tud marni.
Azonban még tárgyak nélkül is nevetséges sebzést tudunk kiosztani. Heimer komplikáltabb hős mint amilyennek elsőre látszik, így például a gyakorlottabb játékosok már alacsony szinten magas sebzést tudnak kiosztani például egyetlen rakétával. Ez az egyetlen rakéta a képesség teljes sebzésének nagyjából 55%-át hordozza. Ha egyetlen is betalál, az Aery és Scorch rúnák azonnal életbe lépnek és egy magas, sokkal biztosabb sebzést érünk el vele, mint ha megpróbálnánk minden rakétát célba juttatni, ami sokkal látványosabb ezért az ellenfél tudni fogja mit akarunk, a szűkülő hitbox miatt sokkal könnyebb mellélőni és ami elől minionok mögé is el lehet bújni. Egy széles legyezővé húzott W-vel így könnyebben tudunk, nagyobb sebzést bevinni.
Elsődleges célunk azonban a push, az ösvények szakadatlan tolása. A tornyokat egyszerűen pakoljuk az ellenfeleink és a minionok arcába, illetve akár támogatónkat is megkérhetjük arra, hogy a farm elvitele nélkül segítsen tolni az ösvényt. Vállalkozóbb kedvűek egyébként a Flash mellé választhatnak Teleportot, a magasabb hatásfok érdekében.
Érdemes tudni azonban, hogy a statisztikák szerint a Heimer ADC meccsek győzelmi aránya a meccs idejét tekintve egy fontos dolgot mutat. A játékok 25. percétől a győzelmi arány zuhanásszerűt esik. Ez arra vezethető vissza, hogy ha nem sikerül kifejtenünk a kívánt nyomást, az ellenfél nem csak nem érzi magát beszorítva, de más módokon, legyen az csapatharc vagy objective, kihúzza mid-game-ig és visszahozza magát a játékba. Onnantól pedig a túlélőjáték átvészelésével sokkal hatékonyabban tudják eltakarítani az általunk felhalmozott minionokat és a kis tornyainkat is.A kételkedőknek pedig, ahogy az fentebb említésre került, Heimer elsőre könnyűnek tűnhet, de mesterien játszani igenis nehéz. Annak aki nem hiszi, itt egy kis tipp csomag a profi szférából.
Ti találkoztatok már Heimer ADC-vel akármelyik oldalon? Mi a véleményetek róla?