Az óceániai szerver lett a PUBG hanyatlásának első áldozata

Már régóta nagyon nehéz akár egy meccset is elindítani, de most már akár 30 percet is várnia kell a játékosoknak.

Az év elején még rengetegen, köztük én is azt mondtam, hogy a hirtelen játékos csökkenés csak annak a műve, hogy valahol meg kell állnia a játékosbázisnak. Több, mint fél év távlatából már látható, hogy ez közel sincs így, hiszen január óta folyamatosan, hol gyorsabban, hol pedig lassabban csökken a játékosok átlag száma, a hónap végére pedig könnyen lehet, hogy 700 ezer alá esünk. Ez még mindig nem a játék vége, hiszen továbbra is vezetni fogja a Steam listáját, de egy 1,6 millió átlagjátékosról 700 ezer alá esni nem a véletlen műve. A folyamatosan csökkenő bázis a nagyobb szervereken még nem érezteti hatását, de a kisebbeken már igen.Így járt az OCE szerver is, ahol leginkább az új-zélandi és ausztrál játékosok játsszanak, jobban mondva csak játszanának, hiszen a szerver szinte már halott. Ezt támasztja alá egy ausztrál játékos posztja is, aki elárulta nekünk, hogy ha Vasárnap 13:30-kor a Mini Royale móddal akar játszani FPP Squadban, akkor durván 31 percet kell várnia.Míg ha az all mode-ban keres FPP Squadban az legalább 8 perc 30 másodperc lesz.

Ez természetesen több, mint elfogadhatatlan, de még ha ez nem lenne elég a szervert folyamatos bugok is tarkítják, ami már sokakban előhozta az összeesküvés elméleteket, miszerint a PUBG Corp mindezt direkt csinálja, hogy lefaragja a szerverek költségét. Állításuk szerint direkt raknak be bugokat és csak éjjel indítják újra a szervert, ami akkor valamilyen csoda folytán hibátlanul működik. Mint említettem, ez az európai játékosokat nem érinti, de egy kis empátiával átérezhetjük, hogy milyen borzalmas lehet most egy ausztrál PUBG kedvelőnek lenni. Ez a történet körülbelül 2-3 hónapja húzódik, választ pedig még mindig nem kaptak a fejlesztőktől, így sokan már kezdik feladni és átmennek az ázsiai szerverre 100+ pinggel. Nem valószínű, de nagyon reméljük, hogy hamarosan megoldódik a kálváriájuk vagy csak találnak egy másik játékot, amivel élmény játszani.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!