Az EA Capitan Futuro-nak is End of an Era lapott adott, nem is olyan rosszat

Az EA Capitan Futuro-nak is End of an Era lapott adott, nem is olyan rosszat

A klubhűség, mint fogalom lassan kihal a moder futball szótárából, -ennek ellenére van még néhány képviselője, akikre érdemes felnézni.

Daniele De Rossi az AS Roma rendíthetetlen szűrője, becenevén "Capitan Futuro" (jövő kapitánya) 2000-ben, 17 évesen került a farkasok utánpótlás együtteséhez, és a mondhatni szerelem a klubbal azóta is tart. Öröm az ürömben, hogy míg kétszer olasz kupát és egy alkalommal szuperkupát is nyert velük, addig a bajnoki cím az kimaradt az életéből eleddig. 2006-ban az év legjobb fiatal játékosának választották meg a Seria A-ban, 2009-ben aztán legjobb olasznak járó díjat is bezsebelte. Még ebben az esztendőben a L'Équipe őt nevezte a nyolcadik legjobb középpályásnak a világon.

Ettől függetlenül legnagyobb sikere a 2006-os világbajnoki cím, melyet Olaszország 11-esekkel nyert meg Franciaország ellen. Miután azonban a 2018-as vb-re nem sikerült kvalifikálnia magát az országnak, 117 felléppést követően De Rossi fájó szívvel ugyan, de lemondta a válogatottságot. 21 góljával ő lett a 2. világháború utáni nemzeti csapat legjobb gollövő középpályása, de a világégés előtti korszakból is csak Adolfo Baloncieri volt jobb nála.

Az EA pedig -annak ellenére, hogy 2019 nyaráig szóló szerződése van- megajándékozta őt egy End of an Era kártyával, amely elég tetszetősre sikerült:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!