Akali már a célegyenesben: itt a videó ami feltárja titkait

Akali már a célegyenesben: itt a videó ami feltárja titkait

Hamarosan életre kel az Akali rework, ami azt jelenti, hogy már meg is kaptuk hozzá az összes fontos információt!

A Zsivány orvgyilkos tanult eddigi hibáiból; Shen tanításait a végletekig magáévá tette, így a taktikus rajtaütések mesterévé válhatott. Akali a 8.15-ös frissítéssel válik majd elérhetővé (amit augusztus 1-én kaphatunk kézhez) a játékosok számára, de a Riot Games addig is ellátott minket egy kis érdekességgel! Kiadtak ugyanis egy 4 perces videót, amelyben a leányzó passzívjától kezdve egészen a végső képességéig átvesznek minden fontos mozzanatot, -természetesen a Szurdok szerencsétlenebb karakterein tesztelve.Az már valószínűleg mindenki számára ismert tény, hogy Akali nem csak egy egyszerű ráncfelvarráson esett át. A kinézetén kívül nagy mértékben megváltoztak képességei is, amit egyet jelent azzal, hogy rajongóinak újra meg kell tanulniuk majd játszani vele. De még itt sem engedi el ám kezünket a fejlesztői csapat: írásos formában kiadták a fontosabb irányítási adatokat, illetve pár tippel és trükkel is ellátták a perfekcionista játékosokat. 

Az első és legfontosabb feladatod akkor, ha ezt a veszedelmes nőszemélyt választod ki az, hogy folyamatosan mozgásban kell maradnod vele (ezért is lesz nehezebb, mint elődje). Akali technikáinak kulcsa, az a kör, amit az Orvgyilkos jelével tud létrehozni: ha ebből ki-be mozogsz, akkor megmarad a lendületed, -sőt, többszörös sebzésbónuszt kaphatsz-, amivel már könnyedén lefelezheted ellenfeled életerejét, vagy akár meg is ölheted.Akali Q képessége, ami az Ötpontos csapás nevet viseli több fajta módon is a segítségedre lehet. Tartalékolhatod, egészen addig, amíg nem lesz sok energiád (ha a maximálishoz közeli energiaszinttel sütöd el a képességed, akkor Akali életerőként visszanyeri a sebzés egy részét), de akár gyorsan egymás után kétszer is elnyomhatod, ha a helyzet úgy kívánja. Akali E-je a Shuriken ugrás, mely egy klasszikus gap closer, ami huzamosabb ideig tart, így néha érdemes megvárni ellenfelünk villanását, mivel szinte bárhova utánaugorhat prédájának, ameddig a spell által okozott jelzés rajta marad. A karakter végső képességének (Tökéletes kivitelezés) rohamai között akár több támadást is indíthatsz, azonban feltétlenül ügyelned kell arra, hogy ekkor sebezhetőbb vagy, mint általában. Ha a gyilkosság a cél, akkor érdemes korábban elhasználnod az első rohamodat, így a másodikkal már biztos életét veszed ellenfelednek.


Kövess Minket!



Közvetítések