A svéd óriás tarolt a héten és ő vezeti harcba az eheti legjobbakat

A svéd óriás tarolt a héten és ő vezeti harcba az eheti legjobbakat

Ínséges időkben is vannak, akik emberfelettit igyekeznek nyújtani, a nagy EA testvér figyelmét pedig ezek sem kerülik el.

Hiába zajlanak az események Amerikában, hiszen a Nemzetközi Bajnokok Kupája alatt a legnagyobb csapatok is egymásnak esnek -barátságos keretek között-, de ezek a találkozók egy cseppet sem számítanak az EA szemében. Ettől függetlenül ezen a héten is sikerült összekaparni a hét legjobbjait:

Ruslan Malinovsky - CM: A Genk egy magabiztos 4-0-át játszott a Lokeren ellen, Malinovsky 3 gólban is benne volt (egyet maga szerzett), szóval középen nagy hasznára lehet a TOTW új együttesében.

Taison - CAM: A Shakthar kétszer is játszott az elmúlt héten, és elég hatékonyak voltak, kettőből kettőt nyertek. Egyszer helyzetbe hozta a társát, majd kétszer saját maga juttatta a hálóba a labdát.

Zlatan Ibrahimovic - ST: Múlthéten nem kapta meg a lehetőséget a TOTW-ban, hiába a tetszetős játéka és a gólja. Ezért -nyilván ezért- bebizonyította az EA-nek, hogy nem vehetik félvállról a svéd óriást. A Galaxy mind a négy góljába benne volt és így nyertek 4-3-ra az Orlando ellenében. Mesterhármast szerzett, és még egy asszisztot is kiosztott. Nem merték kihagyni ezen a héten.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!