Tíz tipp, hogy a nyári melegben ne süljön meg a gépünk

Tíz tipp, hogy a nyári melegben ne süljön meg a gépünk

Ha a szokásos praktikák már nem működnek, akkor ideje egy jégtömbbe építkezni.

Épp a 2018-as év legmelegebb hetében vagyunk, helyenként a hőmérő higanyszála akár 35-36 fokot is elérheti. Aki ebben a hőségben mégis a számítógépet választja, az jól teszi, ha megcsinál néhány praktikát annak érdekében, hogy a gépház belseje se süljön meg. Összeszedtünk tíz dolgot nektek, amivel kibírhatóbbá tehetitek az idei nyarat a PC-tek számára (is).

1. Telepítsünk egy hőfokfigyelő programot

Az egyik legalapabb amit tehetünk az az, hogy telepítünk egy szoftvert, ami kijelzi nekünk a komponensek hőfokát, így ha valamelyik túlmelegedne, még azelőtt kikapcsolhatjuk, hogy komolyabban károsodna. Erre talán a legmegfelelőbb a nyílt forráskódú Open Hardware Monitor, amit ide kattintva tudtok letölteni. Ezenkívül természetesen rengeteg program létezik, így egyet mindenképp ajánlatos beszerezni.

2. Takarítsuk ki és pasztázzuk újra a gépet

Ha a számítógép belsejéhez egy ideje már nem nyúltunk, és a processzort is majd 2-3 éve tettük be, akkor mindenképp ajánlatos a gépház oldalát levéve sűrített levegővel kifújni a belsőt és egy kis pasztát rakni a processzorhoz. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy meg tudjuk csinálni, akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni - még mindig olcsóbb, mintha eltörnénk vagy tönkretennénk valamit.

3. Hagyjunk helyet a levegőnek

A belső hűtőrendszerek működésének következtében a gépház belsejében meleg levegő keletkezik, ezt pedig újabb ventilátorok fújják ki belülről - feltéve, ha van helyük. Győződjünk meg róla, hogy a gép előtt és mögött van elég hely (nagyjából 7-8 cm), hogy a forró levegő szabadon távozhasson. Amennyiben ez nem teljesül, akkor az képes sokkal nagyobb hőmérsékletet előidézni. Ha egy szekrényben van a gép, akkor minél többször nyissuk ki az ajtaját, hiszen hiába távozik a ventilátorokból a meleg, ha a szekrényben meg bennragad.

4. Hagyjuk a fenébe az overclockot

Rengetegen húzzák túl a processzorukat vagy a videokártyájukat a nagyobb teljesítmény érdekében, ez viszont azzal jár, hogy jobban forrósodik az adott komponens. Ha nem raktunk fel jobb ventilátort, ami képes ilyen körülmények között is normális hőfokon tartani az alkatrészt, akkor legalább nyárra kapcsoljuk ki az overclockot, ugyanis ilyenkor még a szoba hőmérséklete is ellenünk van.

5. Cseréljük le a gyári hűtőt

No nem a konyhába, hanem azt, ami a processzorunk felett van. Ha még mindig az alap, gyárit használjuk, akkor előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen egy ilyen beruházás, különben a CPU bánja. A gyári sokszor még az alap terheléssel is alig birkózik meg, erre itt van a 35 fokos hőség, ami tényleg kinyírja. Egy jobb CPU-hűtő nem eget rengető befektetés, 10-20 ezerért már bőven kapunk kifejezetten jókat is. Ha nem azt használjuk, amit hozzá kaptunk, de már gyengélkedik, akkor is érdemes elgondolkozni a vásárláson.

6. Bővítsük a gépházban lévő ventilátorokat

Szinte minden számítógépházban van alapból egy (esetleg kettő) ventilátor. A bent termelődő meleg levegőt ezek fújják ki a ház valamelyik nyílásán. Egy-egy ilyen még a CPU-hűtőnél is sokkal olcsóbb, ha pedig kettőt be tudunk szerezni úgy, hogy az egyik a meleget fújja ki, míg a másik a hideget "szívja", az már jelentős javulást hozhat. Ezeknek a beszerelése nagyon egyszerű, ez ne riasszon el senkit sem.

7. Használjunk komponenshűtőket

Ugyan legtöbbször a processzor az, ami képes nagyon felmelegedni, azonban vannak olyan memóriák vagy grafikus kártyák, amik még az előbbit is képesek lekörözni. Ha netalántán ilyet használnánk, akkor vásároljunk hozzá egy specifikus hűtőberendezést.

8. Ellenőrizzük le a tápegység ventilátorát

Valószínűleg nem sokan jelölnék meg a számítógépek egyik legfontosabb részeként a tápot, pedig az. Ha ez kisül vagy komolyabb problémája van, akkor ugorhat a teljes konfigunk. Általában a tápegységben van a legnagyobb hűtőberendezés, így érdemes leellenőrizni, hogy ez megfelelően működik-e. Ha nem, az egy elég gyors és jelentős felmelegedést okozhat, így minél hamarabb cseréljük ki.

9. Ne vegyük le a gépház oldalát

Óriási tévhit az, hogy a gépünknek jobb, ha ilyen melegben levesszük az oldalát (vagy oldalait), mivel úgy könnyeben kiáramlik a meleg levegő. Ez eddig logikus is lenne, viszont sokan nem számolnak a porral és a szennyeződésekkel. Mivel teljesen nyitott, így ez is sokkal könnyeben bejut, ami aztán eltömítheti a hűtőberendezéseket. Rövidtávon persze kifizetődőbb lehet, ha nincs fent az oldala, hosszabb távon azonban semmiképp se használjuk így.

10. Használjunk vízhűtést

Ugyan ez egy kifejezetten drága megoldás, azonban ha olyan szinten melegszik a gép, hogy azt már hagyományos hűtési eljárásokkal lehetetlen szinten tartani, akkor mindenképp érdemes lehet valami folyékony megoldásba befektetni. A csövekben lévő folyadék kifejezetten jól le tudja hűteni a CPU-t, majd ha az felmelegedett, akkor a szivattyú kiszívja azt, és újra átveszi a helyét a hideg víz.

Ha a fenti tíz tanácsból már egyik sem működne, akkor tényleg jöhetnek a jó öreg DIY-módszerek. Az örökérvényű szabályt pedig tudjuk: "Ha valami hülyén néz ki, de működik, akkor jó!".

Valami hasonlót gondolhatott az is, aki egy jégtömbbe építette bele a különböző alkatrészeket. Innen már csak egy lépés, hogy egy iglut építsünk és ott számítógépezzünk... Miért is ne?!

Ugyanezzel a mentalitással akár ventilátorokból is építhetünk magunknak gépházat, és voálá, nincs gondunk azzal, hogy melegszik a gép. (Maximum a villanyszámlával...)

Ha nem akarunk sok, kicsi hűtőt használni, akkor jöhet az egy nagy. Innen már tényleg csak egy hajszál választ el attól, hogy egy repülőgép-propellert szereljünk fel...

Vagy jöhet a jó öreg, oldallevevős, álló ventis megoldás. (Bár aki olvasta a cikket az tudja, hogy miért nem ajánlatos levenni a fedőlapokat...)

Ki az a nyári meleg, hogy megmondja nekem, hogy mennyit torrentezhetek egy nap? És így megszületett a vízhűtéses router!

Ha pedig azt hiszed, hogy eddig sokat láttál, akkor a válasz egyértelműen: nem! (Legalábbis a videó azt bizonyítja...)

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!