Hamarosan újra játszható lesz a Clash!

Hamarosan újra játszható lesz a Clash!

A játékosok tömegei által várt Clash-t hamarosan PBE környezetben lehet majd tesztelgetni.

A Riot fejlesztői augusztusi hírfolyamukban beszéltek a sokak által várt játékmódról, a Clash-ről. De nem csak a fejlődés kiemelkedő szegmenseit osztották meg velük, hanem kaptunk egy kvázi naptárat is, amelybe három, a játékmóddal kapcsolatos dátumot véstek be. Aki azt hinné, hogy a távoli jövőről beszélünk csupán, az most kivételesen téved: a szerencsések ugyanis már szeptember 5-én kipróbálhatják a játékmód frissített verzióját.

Szeptember 5. - Hello PBE

Ezt a dátumot jól jegyezzétek meg, ugyanis ekkortól lesz játszható a PBE-n a Clash! Azonban, hogy a "hivatalos megjelenésnél" felmerülő problémákat kiküszöböljék, a Riot emberei eltolt felderítési szakasszal csapnak majd bele a lecsóba. Ez azt jelenti, hogy a meccskeresések alkalmával többet kell várni, ami a játékosok számára valószínűleg picit idegesítő lesz, azonban megelőzi a hősválasztások összeomlását. Tehát létrehozod a kis csapatod, megvárod a véglegesítési időt (ami alatt más csapatoknak indul el a mérkőzése), majd kezdődhet is a móka! Azt ne felejtsétek el, hogy a versenysorozatban mindegyik táblán 4 csapat szerepelhet, ami azt jelenti, hogy két meccset kell játszanotok!

Szeptember 11. - Egy kis fejlesztés sosem árt

A szeptember 11-i időpontot a fejlesztők arra szánják, hogy helyrebillentsék a tesztelés első fázisában felmerülő (esetleges) hibákat. 

Szeptember 19. - Az a fránya helyreállítási eszköz

A korábbi (nem feltétlenül publikus) tesztek alkalmával a fejlesztők számára világossá vált, hogy a Clash helyreállítási eszköze nem éppen a legmegbízhatóbb. Ha egy hiba fellépett a játék során, gyakran a teljes versenysorozatot újra kellett indítaniuk ahhoz, hogy a rendszer újra ép legyen. Azóta természetesen ezen az eszközön is dolgoztak, –így könnyebben és egyszerűbben lehet már kiküszöbölni a felmerülő problémákat. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések