Pókember hamarosan be fog hálózni minket

A Spider-Man könnyen a hónap legjobb játéka lehet.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy kicsivel több mint 2 hét múlva minden idők legjobb Pókember kalandját fogjuk megkapni a PlayStation exkluzív Spider-Mannel, ami akár etalonná is válhat a képregényhősös játékok között. Mivel szeptember 7-én jelenik meg a játék, ezért a közelgő premier miatt egyre több videót kapunk róla, amiket most egy csokorba szedtünk nektek. 


A játékot fejlesztő Insomniac Games kreatív igazgatója, Bryan Intihar elmondta, hogy a Marvel írói is alaposan kiveszik a részüket a munkából, így biztosan olyan történetet fogunk kapni, ami hosszú időre a képernyő elé szegez minket. Ráadásul valóban teljes szabadságot fogunk kapni, azaz úgy lengedezhetünk majd az épületek között, ahogy nekünk tetszik, –ha pedig beleütközünk valamelyikbe, akkor főhősünk azonnal elkezd szaladni rajta, hogy ez se akassza meg a játékmenetet. 


Útközben pedig befutott a Spider-Man launch trailere is, ami alapján már szinte biztosak vagyunk abban, hogy az utóbbi évek Batman játékaihoz hasonló címben lesz részünk, ami egyébként több ponton is merít Bruce Wayne kalandjaiból. Ugyanakkor annál sokkal humorosabb és akciódúsabb lesz, –ezért különösen örülünk annak, hogy nyakunkon a megjelenés. 


New York gyakorlatilag a játszóterünk lesz, miközben az itt lakók mit sem sejtve tengetik mindennapjaikat. A fejlesztők rengeteg változatos helyszínt ígérnek, és dinamikusan változó területeket is, –úgyhogy néha napján akár szimpla városnéző túrával is elüthetjük majd az időt.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!