A PUBG után a SCUM lehet a következő sláger

A PUBG után a SCUM lehet a következő sláger

Már most hatalmas népszerűségnek örvend a legújabb túlélőjáték. 

Egyre inkább úgy tűnik, hogy gomba módjára szaporodnak a különböző játékfejlesztők által összepakolt túlélőjátékok, éppen ezért bármelyik újabb csapatnak egyre nehezebb kiemelkednie a tömegből. Ez viszont nem igaz a Gamepires és a Croteam duójára, akik egy olyan címet hoztak össze, ami egyből az egyik legnépszerűbb Twitch-en nézett játékká vált, pedig még csak ma fog megjelenni a korai hozzáférésű változata. Nézzük is meg, hogy mi járulhatott hozzá a SCUM sikeréhez és miért lehet hosszútávon is népszerű.


A Devolver Digital gondozásában megjelenő játék egy valódi hardcore túlélőcím lesz, ahol számtalan dolog okozhatja a halálunkat. Ugyanis, ha nem figyelünk oda eléggé, akkor a folyadékhiány és a borzasztó hőmérséklet miatt kiszáradhatunk, de a kihűlés is veszélyeztethet minket, ha korábban nem a Darwin Project-en edződtünk. És akkor még ehhez jönnek a szokásos dolgok, például, hogy éhen halhatunkmásik játékos is lelőhet minket, de akár egy vadállat is felfalhat, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. 

Mivel több veszélyforrással is számolnunk kell, ezért a készítők csupán 64 játékost eresztenek egymásnak, ahol a DayZ-hez hasonlóan fogunk küzdeni a túlélésért. Ehhez kapunk egy meglepően nagy játszóteret egy 144 négyzetkilométeres térkép képében, ami egyúttal nyilvános WC-ként is fog funkcionálni. 


A játék legelején megalkothatjuk karakterünket, ami a többi versenytárshoz hasonlóan lényegesen komplexebb lett. Legelőször meg kell adnunk, hogy pontosan hány éves legyen, ami –a kor előrehaladtával– különböző módosítókat ad az erőnk, a testalkatunk, az ügyességünk és az intelligenciánk tekintetében. A testtípusunknál pedig beállíthatjuk izmosak, zsírosak, vagy vékonyak szeretnénk inkább lenni, ami jelentős hatással lesz a lépéseink zajára, plusz arra is, hogy mennyire könnyen tudnak kiszúrni minket

A tűzharcok kialakításánál mindvégig törekedtek a fejlesztők arra, hogy a lehető legkiegyenlítettebb harcokban lehessen részünk. Ezért semmi olyat nem fogunk látni, amit karakterünk nem vesz észre, vagy legalább nem érzékel, –így a necces szituációkban minden lépésünket meg kell gondolnunk; egy rosszul meghozott döntés és máris újra a főmenüben találjuk magunkat. 


Ahhoz, hogy a közelben bújkáló ellenfeleket és/vagy megszerzendő tárgyakat könnyebben kiszúrhassuk, be kell kapcsolnunk a Focus módot, amivel sokkal szemfülesebb lesz a karakterünk, viszont a normál nézethez viszonyítva lényegesen kisebb területet tudunk körbepásztázni. Persze, a sikerességünk azon is múlhat, hogy a másik játékos mennyire használja ki a környezet és a tereptárgyak nyújtotta viszonyokat, azaz mondjuk állva bújik be egy fa mögé, leguggol valahova, vagy szépen kúszik az aljnövényzetben, amiket egytől egyig figyelembe vesz a játék.

A lopakodási lehetőségeinket az ügyességünk nagysága határozza meg legjobban, de befolyásolja az általunk diktált haladási tempó, a rajtunk lévő felszerelés mennyisége és a terület milyensége is, amin éppen áthaladunk. Ami nagyon fontos, hogy nem csak azért nem zabálhatjuk degeszre magunkat, mert bele is halhatunk, hanem mert minél nagyobb testsúllyal küzd a karakterünk, annál nagyobb zajt fog csapni


Nem meglepő módon a SCUM egyik legfontosabb eleme, hogy minél hatékonyabbak lehessünk a világában található fegyverekkel. Ehhez tudni kell, hogy a rifle fegyverek kezeléséhez karakterünk erejét kell magasba tornázni, a mesterlövészkedéshez pedig nagyobb intelligencia értékre lesz szükségünk.  Célkeresztünk nagysága nagy mértékben függ attól, hogy milyen helyzetben kívánunk tüzelni, lövési pontosságunkat pedig az erőnk mellett a staminánk is meghatározza. 

A fentiekből is láthatjátok, hogy egy valóban hardcore címet kapunk a SCUM képében, amit nem árt majd a lehető leghamarabb kitanulni. Ha pedig még több információra vagytok kíváncsiak a játékkal kapcsolatban, böngésszétek át a hivatalos oldalát és egyúttal a Steam-es adatlapját.  

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!