Bővül Runaterra - Új helyszínek érkeztek a LOL világába

Bővül Runaterra - Új helyszínek érkeztek a LOL világába

A játék háttértörténetét a fejlesztők már régóta csinosítgatják és most, egy kibővített térképen be is mutatják nekünk!

Július közepén hatalmas hírrel érkeztek hozzánk a Riot fejlesztői: megalkottak ugyanis egy élőtérképet, amelyen a kíváncsi vándorok a játék zord tájaira kalandozhatnak el. Tegnap pedig már a frissített verziót is kézhez kaptuk, ugyanis új, eddig soha nem látott tájakat pakoltak be az érdeklődőknek. Akárki, akármit is mond, mi nagyon szeretjük a játékban azt, hogy ilyen összetett háttértörténettel rendelkezik. Szinte minden karakter kapcsolatban áll egymással, ami lehet pozitív vagy negatív kapocs. Mindenkiről tudjuk, hogy honnan származik és azt is, hogy milyen körülmények hatására kezdett el a Ligában harcolni. A legérdekesebbek számunkra mégis azok a háttérben megbúvó szereplők, akik nincsenek benne a játékba, de a hihető és gördülőkény történet szempontjából igen fontosak, így például a térképen is helyet kaphattak. Most kikre is gondolunk - tehetitek fel a kérdést magatokban. Nos, Shurima vidékén például megtudhatjuk, hogy a különböző társadalmi osztályok hogyan néztek ki, milyen ruhákban jártak. De ez vonatkozik Damaciára is, ahol az katonaság szerkezetére vethetünk egy pillantást. Ugye milyen érdekes? Ha esetleg Ti is kedvet kaptatok a térkép felfedezéséhez, akkor kattintsatok ide.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések