"Közölték, hogy nem sokat fogok játszani, de én ezzel nem törődtem és éltem a lehetőséggel"

A csatárból lett jobbhátvéd végigjárta a ranglétrát és az elszántsága, tehetsége és kitartása végül többszörös BL győztes játékossá emelte őt. Sipaki Patrikkal beszélgettünk eddigi karrierjéről.

Sipaki Patrik az első olyan magyar játékos, akinek sikerült elhódítania a VPG által szervezett legrangosabb nemzetközi verseny aranyérmét, csapatával ugyanis megnyerték a FIFA18 Pro Clubs Bajnokok Ligáját. A jobbhátvéd hosszú karriert futott be, hogy végül felülhessen Európa trónjára és nagyon úgy tűnik, hogy motivált és tele van bizonyítása vággyal. A pálya sok pontján igyekezett megmutatni, hogy a legjobbak között a helye, végül aztán egy remek szempár meglátta benne az igazi lehetőséget, azóta pedig folyamatosan felívelőben a karrierje. Vele beszélgettünk a múltról, jelenről és a jövőről:

Mesélj röviden a FIFA-s karrieredről. Mikor kezdted a játékot és miért a Pro Clubsot választottad?

"FIFA 15 óta foglalkozok komolyan a játékkal, de természetesen játszottam a korábbi szériákkal is. Elsőként az Ultimate Team mód volt az amivel elkezdtem komolyabban játszani és mellette heti szinten körülbelül 2 órát Pro Cluboztam haverokkal.  Egyre jobban megtetszett a ez a játékmód és 2016 október környékén én és még 3 fifás ismerősöm alapítottunk egy klubbot a magyar ligában."

Milyen csapatokban játszottál eddig és milyen eredményeket értél el?

"Migránsok FC-ben kezdtem, ott töltöttem 3 hónapot, volt egy kis összekapás köztem és a csapat közt majd a távozás mellett döntöttem és hamarosan a Mennyei Megyeihez igazoltam (mai néven a TFSE). Itt is úgy szint 3-4 hónapot töltöttem, majd egy jobb közösségre vágytam (semmi rossz szándék a Mennyei Megyei ellen), amit sikerült elég hamar megtalálnom az 1860 Kisfröccs (Jelenleg Dr.Relax eSport) személyében.

Erre a magyar csapatomra vagyok a legbüszkébb. Rendkívül jó társaság részese lehettem és remek emberekkel, játékosokkal ismerkedtem meg itt, egyaránt a pályán és a pályán kívül is. Itt találkoztam ZG-vel, azaz Zöldhegyi Gáborral is, a HPCL egyik vezetőjével, ő segített rengeteget nekem az angol nyelv elsajátításában. Az 1860 Kisfröccs után csak külföldi csapatokban játszottam.
A VPG Liverpool volt az első nemzetközi klubom. Rengeteg új embert ismertem meg, ez az igazolás jelentette karrierem első nagy forduló pontját, mivel a VPG Liverpool, mielőtt hozzájuk mentem, megnyerték a Premier Ligát, FA kupát illetve a Super kupát is.

De sajnos nem volt hosszú életű a liverpooli kalandom, mivel a csapat egy szezon után feloszlott. A következő állomásom a Premier Ligában, a Club RTG volt, amit egy nagyon jó angol barátommal közösen vezettünk, így lehetőségem volt megtapasztalni milyen amikor az ember nem csak simán egy játékos hanem egy egész csapatot irányít. Nem terveztük azt, hogy több szezonig fogjuk kormányozni ezt a csapatot, tulajdonképpen csak a szórakozás kedvéből csináltuk a dolgunkat és megpróbáltuk kihozni magunkból a legjobbat.

Ezután következett a legnagyobb változás a pályafutásom szempontjából, mivel eligazoltam a Walt Disney együttesébe. Sokan ismerik ezt a klubbot, mindent megnyertek, ami csak lehetséges volt. A Disney papíron francia klub, de valójában eléggé nemzetközi volt a közeg, mivel volt 5-6 más nemzetiségű játékosuk is. Ebben a klubban rengeteg új embert ismerhettem, például itt játszottam először együtt Yungkeeperrel, Shellzzel, Rezzyvel, akik a Seazon-ben (Jelenlegi csapatomban) is játszanak.

A következő csapat ahova a Disney után kerültem és ahol jelenleg is vagyok az pedig a Seazon. Sok egyéni díjam van, például a szezon legjobbja a posztomon vagy TOTS elismerések, de az egyéni díjak engem annyira nem motiválnak a Pro Clubban, mint a csapat díjak.
Amire a legbüszkébb vagyok az a VPG Bajnokok Ligája kupája, amit veretlenül sikerült megnyerni, mellette elhódítottam még kétszer a Bajnokok Ligáját más szervezetnél.
A másik kupa az pedig az Esports Premier (legrangosabb pro club bajnokság), amit nem akárhogy sikerült megnyernünk... Veretlenül zártuk a ligát, amire még a tíz szezon alatt egyetlen csapat sem volt képes. Van még másféle kupám is (VFL-en illetve VPG-n is), de én erre a 4 trófeára vagyok a legbüszkébb."


Ez nem a teljes lista, 22 együttes szerepel ugyanis az Esports Premier bajnokságban.

Anno te válogatott játékos is voltál, miben másabb a nemzeti együttesben szerepelni?

"Teljesen más minden, itt gondolok a játékmenetre, illetve a tudásbeli különbségre. Voltak a múltban nézeteltéréseim a válogatottak akkori vezetőivel, de ahogy látom, egyre jobban teljesítenek nemzetközi porondon, amihez gratulálok!"

Látszik, hogy nagyon tehetséges vagy, erre figyelt fel a Seazon is vagy miért pont téged választottak? Mindig jobb hátvédként játszottál?

"Seazon managere a Walt Disney-ben szúrt ki. Nagyon tetszett neki a játékom, majd később meghívott az új csapatába, a Seazonbe. Mint ahogyan sokan mások anno még én is csatárként kezdtem. Aztán szépen lassan megtaláltam a helyem a pálya közepén, védekező középpályásként több szezont is lehúztam. Az hogy jobbhátvéd lett belőlem az a Disney kapitányának a műve, egy edzésen úgy döntött megnézne ezen a poszton, közölte, hogy nem valószínű, hogy sokat fogok játszani, de én ezzel nem törődtem éltem a lehetőséggel és minden megtettem, hogy bizonyítsak. Úgy néz ki tetszett neki, amit akkor látott tőlem, mivel abban a szezonban 43 meccsből 41 en kezdtem."

Remek a csapategység, de mégis mennyire volt könnyű hozzászokni a csapategységhez, illetve a külföldiekkel való kommunikációhoz?

"Igen, a csapategység remek. Pazar érzés majdnem nap, mint nap együtt játszani a világ egyik legjobb 1v1-es játékosával, Shellzzel. Úgy gondolom, hogy elég hamar hozzászoktam a játékstílushoz, a sok rövid passzos játék fekszik nekem. Nyelvi akadályaim szerencsére nincsenek, mióta angolokkal játszok nagyon sokat tanultam angolul. Mindent megértek és ők is megértenek engem."

Hogyan élted meg belülről a BL döntőt?

"A BL döntő egy hatalmas dolog volt. Az ellenfelünket a QPR-t nagyon jól ismertük. Személy szerint a QPR játékosaival tartom a kapcsolatot, rengeteget beszélek és játszok velük Pro Club-ban, mint ahogy a Seazon csapattársaim is. Ha jól emlékszem akkor talán csak 3 játékost nem ismertem.

Az első perctől úgy mentünk neki a meccsnek, hogy nyernünk kell. Fél órával a meccs előtt játszottunk egy bemelegítő találkozót, majd jött a döntő. Úgy gondolom, hogy nagyon jól kezdtük a mérkőzést, különösebb dolga a védelemnek nem volt a második félidőig. Uraltuk a pályát, tudtuk tartani a labdát. A második találatunk után megnyugodtunk és előnyben részesítettük a védekezést, hogy ne kapjunk gólt.

Mikor meghallottuk a 3-as sípszót akkor írtunk egy "GG boys"-t a chatbe és még volt hátra egy utolsó meccsünk a bajnokságban. Tudtam,hogy első magyarként sikerült VPG BL-t nyernem PS4-en."

Hova tovább? Mik a további céljaid a FIFA-val és a Pro Clubsal?

"A FIFA19-ben is folytatni fogjuk a Pro Clubs-ot a Seazonnel, és remélem még a 19 megjelenése előtte meg tudok állapodni az 1v1-es szponzorommal."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!