Koreában már saját stadion is dukál a League of Legends-nek!

Koreában már saját stadion is dukál a League of Legends-nek!

Végre mi is bepillantást nyerhetünk a koreai League of Legends stadionba!

2018. szeptember 17-e valószínűleg piros betűs ünnepként fog bekerülni a koreai League of Legends rajongók naptárába. Ekkor mutatta be ugyanis a Riot Games a LoL PARK-ként emlegetett szórakoztató komplexumot (Jongno-gu, Seoul), ahol nemsokára 500 szerencsés ember követheti majd nyomon élőben az LCK egyes fordulóit. De a legfontosabb talán nem is ez (hiszen a szervezők akár a legkisebb focistadiont is kiváló helyszínné tudják alakítani) hanem az, hogy a hely felszereltségének köszönhetően a legapróbb részletekig mindent látnak majd az érdeklődők.Kezdjük talán színpaddal, ami itt egy kerek, nyitott fülkéhez hasonlít. Értelemszerűen ebben a szekcióban ülhetnek majd le a játékosok, azonban nem sok választja el tőlük a nézőteret. Így a szerencsésebbek akár az adott versenyző monitorján is nyomon tudják követni a játékot (a hatalmas felfüggesztett kivetítő helyett). A színpadhoz tartozik még egy-egy "doboz" is, amelyben az adott csapat háttéremberei próbálják meg koordinálni eseményeket. Talán nem lesz meglepő a tény, hogy ez a rész is teljesen jól látható a nézők számára, így nem marad szinte semmi titok a verseny szerkezetében.Persze az összecsapások utáni/közötti időszakra is gondoltak a tervezők, akik a játékosokat egy kijelölt hellyel látták el, ahol különböző interjúk folyhatnak majd, de az sem kizárt, hogy egy rendhagyó rajongói találkozóra is sor kerül majd olykor-olykor, mivel még erre is van kapacitás. A rajongóknak ezen kívül rendelkezésére áll még egy 100 fős tipikus koreai kávézó, Riot bolt és néhány a játékból kivett érdekesség. Fontos még megemlíteni az LCK kiállítás zónáját is (most tényleg meglepődtetek, hogy ilyen is van?), ahol a csapatok mezeit, a versenyzők 3D-s figuráit és még rengeteg érdekességet közelebbről is szemügyre lehet majd venni. Lee Seung Hyun, a Riot Games koreai képviselője a következőket nyilatkozta a stadionról.

"Mi csak remélni tudjuk, hogy a LoL PARK egy igen különleges, életre szóló élményt tud majd nyújtani a látogatóknak. Szeretném, ha ez a létesítmény olyan lenne, amelyet érdemes többször is megnézni, nem csak egyszer átszaladni rajta... Mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy a közönség, aki ide látogat, kényelmes létesítményekkel és változatos programokkal tudja azt a napot eltölteni."

A tervek szerint a 2018-as Világbajnokság selejtezőit már itt fogják megrendezni (a döntőt természetesen egy nagyobb létesítményben szervezik majd meg).

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!