Stadion kivetítőin FIFA19 verseny? A K&H e-kupa sajtótájékoztatóján szó volt erről is!

Stadion kivetítőin FIFA19 verseny? A K&H e-kupa sajtótájékoztatóján szó volt erről is!

Az Új Hidegkuti Nándor stadionban megtartott hivatalos FIFA19 bajnokság sajtótájékoztatóján beszéltek a verseny menetéről és a K&H, valamint az MTK céljairól is.

A sajtótájékoztatón jelen volt Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, Szegő Péter, az MTK Budapest E-sport Szakosztályának vezetője, Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója, (egyben a verseny fő szervezője), valamint az MTK Budapest két Pro Clubs játékosa –akik egyben az 1v1 irányvonalban is kipróbálják magukat–, Majorosi Krisztián és Nagy Dávid. Természetesen az elsődleges téma a szeptember 30-án tartandó első hivatalos FIFA19 K&H e-kupa volt, de emellett az e-sport mint irányvonal is szerepet kapott.

„A FIFA játékok igen komoly múltra tekintenek vissza, hiszen 25 éve jönnek ki az újabb és újabb kiadások, a felnövekvő fiatalok örömére. Ami azonban igazán nagy dobásnak számít, hogy az új FIFA 19 verzió piacra kerülésével szinte egy időben tarthatjuk meg az első hazai hivatalos bajnokságot” - kezdte beszédét Horváth Magyary Nóra.

„Ahogyan a most felnövő generáció új, digitális lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is, úgy a bajnokság támogatásával a K&H is új, innovatív pályára lép. Felelős pénzintézetként arra is törekszünk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek, –ennek pedig a sport is fontos része. A K&H e-kupa FIFA 19 bajnoksággal tehát egy újabb olyan versenynek adunk teret, ahol az elhivatottság és a kiváló teljesítmény egyszerre érvényesülhet.”

Nem mehettünk el szó nélkül az MTK Budapest első, az e-sportban töltött éveit illetően, valamint a jövő céljairól is beszélt Szegő Péter:

„A tavalyi alapítás óta most már 17 e-sportolót a tagjai között tudó e-sport szakosztály vezetője hozzátette, hogy elengedhetetlennek tartja, hogy Magyarország is megfelelő körülményeket és lehetőségeket biztosítson azoknak a fiataloknak, akik ebben az új sportágban kimagasló tehetségek. A bajnokság megnyerése mellett az 1v1 kategóriában is szeretnénk, ha az MTK nemzetközi szintre tudna emelkedni. Emellett a hétvégi versenyen egy igazi újdonsággal is szolgálhatunk, hiszen Magyarországon még nem fordult elő, hogy egy stadion kivetítőin (60 négyzetméteres egy - kettő van a pályán) keresztül nézhetik a kilátogatók a mérkőzéseket.

Hodozsán Dániel pedig az e-sport országos szintű helyzetéről, illetve magáról a versenyről is ejtett néhány szót:

„Az elemzések szerint már idén is világszerte több száz millió rendszeres és alkalmi néző követi az e-sport eseményeket, 2020-ra pedig ez akár 500 millió fölötti nézőszámra is emelkedhet. Ezek természetesen nemzetközi számok, de a globális trend Magyarországon is jól megfigyelhető: a videójáték díjakat, a hardver és periféria vásárlást, a játékon belüli (in-game) költést és a játékokhoz köthető márkázott (merchandise) termékek vásárlását is magába foglaló magyar e-sport piac mérete tavaly meghaladta a 23 milliárd forintot, az e-sporthoz köthető rajongótábor pedig 425 ezer főt - az e-sport térnyerése tehát Magyarországon is megkérdőjelezhetetlen. A verseny egyébként már a 128-as köröktől kezdve közvetítve lesz, majd az elődöntők elérését követően 4 meghívott játékos is csatlakozik a küzdelmekhez (Gabinho, molnargabo, mokosg, Divi), ami után eldől majd, hogy ki a K&H e-kupa FIFA19 1v1 bajnoka.”

A helyszínre kilátogatók kipróbálhatják a Flippermúzeum 10 db, a helyszínre kiszállított játékgép relikviáit, de a parkolóban lehet lábteniszezni és mindkét konzolon kipróbálható a FIFA legújabb verziója.

Ha nézőként szeretnéd tiszteleted tenni a helyszínen, akkor nincs más teendőd, mint regisztrálni az alábbi weboldalon (a részvétel ingyenes).

Szeptember 30-án vasárnap tehát a magyar FIFA és e-sport közösség az új Hidegkuti Nándor stadionra figyel majd, hiszen hazánk legjobbjai küzdenek meg az értékes nyereményekért a VIP páholyban. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!