Neymar és Mandzukic vezeti a hét legjobbjait!

Neymar és Mandzukic vezeti a hét legjobbjait!

Egyre inkább kezdenek bemelegedni a játékosok, a legjobbak pedig a Bajnokok Ligája és Európa Liga során még inkább fel tudnak pörögni. 

Elég változatosra sikerült ez a kezdő, szinte minden nagyobb bajnokságból bekerültek játékosok, –sőt, a kezdő mellett még a cserék és a tartalékok sem mondhatóak olyan nagyon gyengének:

Harry Maguire - CB: Nem biztos, hogy a legjobb lap, ha a FUT-ról van szó, viszont az angol vb szereplés óta egész népszerűvé vált a neve. Ebben az idényben remekül teljesít hazájában a Leicester színeiben. Nagy része volt mindkét találatban a Newcastle elleni sikernél.

Neymar - CAM: A brazil csontkollekció, mármint szupersztár bizony a PSG 3 hétvégi góljából kettőt is vállalt. Először azért kérdéses volt, hogy ez az EA szemében elegendő, hiszen hajlamos triplázni is, de végül csak bepakolták őt a kezdőbe.

Mario Mandzukic - ST: A Seria A első és második helyezettje csapott össze, és mint kiderült csak egy csapat uralja a csizma alakú félszigetet. A Juventus végül 3-1-re legyőzte nápolyi riválisát, Mandzukic pedig a meccs legjobbja volt, –ami nem csoda, hiszen két gólt is magára vállalt a Napoli ellen.

Alfreo Finnbogason - ST: Az izlandi nagyon játszott, mesterhármast hozott össze a Freiburg ellen, így az Augsburg csatára szinte egymaga vezette győzelemre együttesét.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések