Molnargabo és Gabinho rivalizálása új szintre emeli a versenyzést a FIFA-ban

Molnargabo és Gabinho rivalizálása új szintre emeli a versenyzést a FIFA-ban

Egy újabb nagy volumenű verseny és egy újabb finálé, ahol összecsaphatott a két e-sportoló. A parádés meccs nem maradt el, a játékosok pedig interjút is adtak a küzdelem után.

A FIFA19 megjelenése után 2 nappal a legjobbak már az MTK Budapest otthonában, az új Hidegkuti Nándor stadionban küzdhettek meg az egy napos versenyen. A négy meghívott játékos közül molnargabo és Gabinho mindenkit maga mögé utasított a legjobb 8-tól, és az elmúlt hónapokhoz hasonlóan most is összecsaphattak egymással a fináléban. Míg előbb Belgiumot, utóbbi Franciaországot választotta csapatául. Nagyon szoros mérkőzés volt és a második játékrész első feléig fej-fej mellett haladtak, aztán gabo két további találattal végül eldöntötte az első hely sorsát. Megkérdeztük, hogy miként látta a versenyt, mi a véleménye a FIFA19-ről és hogy miként készül az előtte álló szezonra:

Gabinho a V4 Future Sports Festival-on tudta két ízben is legyőzni riválisát, azóta viszont versenyen nem sikerült még visszavágnia, szóval itt volt számára egy új játékban már a kezdeteknél a lehetőség. A negyeddöntőben csak hosszabbításban sikerült legyőznie ellenfelét, majd az elődöntőben szintén szoros mérkőzésen kerekedett felül az MTK fiatalján, Divi-n. Aztán a döntőben sikerült egész hamar vezetéshez jutnia, de molnargabo még az első félidőben fordítani tudott, végül a szünetet követően az egyenlítés összejött neki, de aztán nem tudta tartani a lépést. Az már most látszik, hogy Gabinho nagy elánnal vágott bele a FIFA19-be, de hogy mik a tervei és mi nem tetszik neki az EA új játékával kapcsolatban arról elmondta a véleményét:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!