Profik segítségével hasonlították össze a Dota 2-t és a LoL-t

Az öröklét felfedezése után az e-sport legfontosabb kérdés: melyik játék nehezebb és összetettebb? Erre –és még néhány másik kérdésre– keresték a választ.

Az IGN egy új sorozatot indított, mely az Esport Mashup nevet kapta, és rögtön az elején egymásnak eresztették a Dota 2-t és a League of Legends-et. Még mielőtt bárkit is elragadna a hév, nem az volt a céljuk, hogy indulatokat keltsenek, szimplán felkértek két profi játékost, hogy egymást felkészítve és tanácsokkal ellátva próbálják ki a másik MOBA-t. A dotásokat Jimmy "DeMoN" Ho, korábbi professzionális játékos –2018 június elsején bejelentette visszavonulását, azóta a J.Storm edzője–, míg a lolosokat a Team Liquid korábbi supportja, Joseph "Joey" Haslemann képviselte.

Azt azért elmondhatjuk, hogy amennyire hasonlít a két cím, annyiban el is térnek egymástól. Jimmy elmondása alapján egyébként a Dota játékosok jóval önteltebbek tudnak lenni, valamint a Dotáról való átállás LoL-ra könnyebb. Ezt többé kevésbé Joey is elismeri. Macro és játékmechanika szempontjából viszont már nem is olyan egyszerű kitanulni a dolgokat.

Az első két epizód egy napon jelent meg (pontosabban október 11-én látott napvilágot). A pilot epizódban DeMoN kapott némi útmutatást és vágott neki első LoL mérkőzésének. Blitzcrank-et pickeltek és bele is vetették magukat a küzdelembe, –és mivel Joey nevén játszottak, így nem lett volna teljes az élmény, ha nem szúrják ki és ismerik őt fel egyből.

Természetesen az előzetes felkészülés mellett a mérkőzés közben is tippeket adtak a másiknak, ezekből azonban nem mindent sikerült megvalósítani egyből. Már a tárgyak terén is érdekes döntést hozott DeMoN, támogató tárgy helyett rögtön egy Doran's Ringgel kezdett. Az ösvény szakasz első fele nem is ment olyan jól, fel kell ismerni az erőviszonyokat, a helyezkedést, amit az ellenfél Thresh-e végig büntetett, de 6,5 perc után kezdett belejönni. A Blitzcrank elkapások egyre jobb százalékban találtak és párszor még Joey-t is sikerült meglepnie pontosságával. A tornyot ugyan elvesztették, ami elég fontos az ösvény miatt, –de pár gyilkossággal válaszoltak rá. 

A kommunikáció terén is kapott tanácsokat, hogy mikor nyugtassa le a csapattársakat, vagy mikor próbálja meg őket inspirálni. A terv végül nem jött be abból a szempontból, hogy nem sikerült visszatérni a meccsbe és a Nexust elbukták. Később Joey bevallotta, hogy elég kevesen csinálnak ilyet, a legtöbben passzív-agresszív stílusban írnak, ezúttal a Dota2 skill nem volt elég a győzelemhez. Egy valami viszont biztos, aki Dota2-ben pontos a skillshotokkal, az jó eséllyel LoL-ban is az lesz, onnantól meg már "csak" a makrót kell megtanulni, a matchupokat, wardolást és még pár "apróságot". Első próbálkozásra viszont egyáltalán nem volt rossz!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!