Legendás G2 meccsel és remek európai teljesítménnyel robog tovább a VB - Negyedik nap összefoglaló

Legendás G2 meccsel és remek európai teljesítménnyel robog tovább a VB - Negyedik nap összefoglaló

A 100 Thieves kivételével mindegyik nyugati csapat kifogásolhatatlanul játszott!

Csak úgy robognak el felettünk a League of Legends világbajnokságának napjai, hisz már a negyedik fordulónak kezdtünk neki a reggeli órákban. Az első három napon már azt hihettük, hogy minden láttunk, de a következő nap megint ránk cáfolt. Leginkább nyugati dominanciát láthattunk, de emellett a KT az Afreeca és az IG is megmutatta hogyan kell igazán jó LoL-t játszani. Nézzük a mai eredményeket.

Afreeca Freecs VS PVB

Tökéletes bemelegítés volt számunkra ez a mérkőzés, hisz a PVB egy pillanatig sem zavarta az Afreeca elképzeléseit. Megadták a kellő tiszteletet, –meg egy kicsit többet is annál. Ezt támasztja alá az is, hogy BigKoro, a PVB ADC-je 0-0-0-ában végzett, tehát igazából szabadnapot is kivehetett volna. Ezzel szemben a top lane ötször is meghalt 26 perc alatt és a jungle sem festett sokkal jobban. Mowgli a korai játékszakaszban egyszerűen azt és úgy csinált, amit csak akart, az Olaf pick pedig tökéletes választásnak bizonyult. Természetesen a meccs lezárásához kellett Korea Szent Grálja is, ami nem más, mint a Baron. 10000+ goldos Power Play segítségével végig is szántották a pályát, mint egy igazi koreai fűnyíró.

G2 Esports VS Flash Wolves

A bemelegítés után rögtön a közepébe csaptunk, hisz ez a meccs mindkét csapat számára borzasztóan fontos volt. Az FW egy győzelemmel elnyúlhatott volna a csoportja többi tagjától és egy igen komoly 3-0-as starttal kezdhetett volna, míg a G2 egy elképesztő Afreeca elleni meccs után inkább be sem kapcsolták a képernyőjüket a PVB ellen, így 1-1-el várták a folytatást, a Tajvani csapat legyőzése pedig igazi csodának bizonyult volna. A meccs eleje teljesen kiegyensúlyozottan zajlott, és leginkább a G2 draftolásában láthattunk problémát, –hisz első választásuk Akali volt, akit teljesen szétcounter-ölt az FW egy négy tank és egy ADC felállással. A killek így rendre a Tajvaniaknak jutottak, de egyszer csak azt vehettük észre, hogy a G2 összes lane-e kiegyensúlyozottan játszik és mindenhol kisebb farmelőnyt építettek ki. Kivéve a felső ösvényen, ahol Wunder Camille választása nagy problémát kezdett okozni, amit sehogy sem tudtak megoldani. A mérkőzést végig a G2 irányította, Wunder split push menedzselése pedig már-már koreai szintekbe emelkedett.

Ezt a végén azzal koronázták meg, hogy a VB –de lehet, hogy az egész év– egyik legjobb macroját húzták elő a kalapból, és egyszerűen átengedték a Tajvaniaknak a Baront, miközben Wunder kivégezte a bázist. Ezzel a G2 nemcsak nyert, de egy darab csapatharcot sem engedett a Flash Wolves-nak, és végig hiba nélkül vették a csoport legnehezebbnek tűnő akadályát.

Invictus Gaming VS 100 Thieves

A G2 által felfűtött nyugati vért villámgyorsan hűtötte a 100 Thieves, akik egyszerűen lefeküdtek a pálya közepére és követelték, hogy vége legyen a meccsnek. Főleg az alsó ösvény, hisz a Rikara-aphromoo páros fekete-fehéren nézte végig az épphogy csak 21 perces meccset, ami a VB történelmének második leggyorsabban végződő meccse volt.

G-Rex VS fnatic

Szerencsére Európa legjobbja nem hagyott rossz szájízt, –még úgyse, hogy sOAZ helyett ezúttal Bwipo játszott. Rekkles kapott egy ADC-t, míg Broxah megkapta Lee Sin-t, így minden akadály elgördült az elől, hogy 24 perc alatt be is fejezzék a meccset. Ez a páros egyébként egyszer sem halt meg, és összesen 12-0-17-ben végeztek, szóval le a kalappal a fnatic –és főleg az európai csapatok– előtt, hogy ilyen minőségi LoL-t láthatunk tőlük.

Team Liquid VS MAD Team

Az NA régió rajongói lehet, hogy már készítették a következő százas zsepi ellátmányt, de szerencsére Pobelterék nem csak vették az akadályt, de szinte tökéletesen játszottak, mivel egyedül Olleh halt meg náluk az egész meccs folyamán. A tökéletesség viszont még így sem lett volna meg, hisz 37 percig húzták a tökéletesen egyértelmű meccset és a végén már majdnem 20 ezer goldos előnyt építettek ki. Könnyen lehet, hogy szerették volna kiélni magukat végre, és legalább az amerikai régió rajongói is élvezhették egy kicsit tovább a teljesen egyértelmű mérkőzést.

KT Rolster VS EDG

Következhetett a nap utolsó meccse, ami egyben egy igazi rangadó is lett volna. Azért használok feltételes módot mert a kínai csapat elkövette azt a hibát, amit a G2 is, –azzal a különbséggel, hogy ők csúnyán ki is kaptak a First pick Akali miatt. Nehéz szavakat találni arra, hogy a KT Rolster –a rengeteg eltétovázott lehetőség és meccs után– hogyan talált magára, de a Smeb vezette alakulat ellentmondást nem tűrően játszik az egész VB alatt és ennek a levét most az EDG itta meg, akik összesen két killt tudta összeszedni az egész meccs alatt és végig tökéletesen játszották a szenvedő fél szerepét. Érdekesség, hogy ez volt a kínai régió első elvesztette meccs a VB-n: ettől függetlenül a 7-1-es start így is rekord a régió számára.

A csoportok jelenlegi állása a G2 és fnatic számára is megfelelő, reméljük, legalább egy európai csapat kijut a csoportból és ott is szurkolhatunk majd nekik.

Holnap nehéz nap vár a Vitality-re és a C9-re is, majd egy igazi rangadóval zárul mindez, hisz az RNG a Gen.G-vel csap majd össze.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



League of Legends - Már a skineket is újrahasznosítja a Riot

Több támadás is érte a Riot Gamest a League of Legends közösség felől miután a játékosok "újrahasznosított" VFX elemeket fedeztek fel a PBE-re felkerült legújabb Tündérkirályság kinézeteken.