Busquets vezeti az Ultimate Scream csapatot és a boost rendszer is változik

Busquets vezeti az Ultimate Scream csapatot és a boost rendszer is változik

Ez az év legszellemesebb időszaka, még a FIFA19-ben is.

Miután tweetekben is véletlenül felfedték, meg aztán a játékban is fel-fel villant egy kép, mely az Ultimate Scream lapokról árulkodott, így nem érte nagy meglepetésként az embereket a halloween-i esemény bejelentése. Az EA bemutatta a Scream csapatot, mely mondhatni az eddigieket figyelembe véve kicsit érdekesre sikerült.

A FIFA17-ben azt láthattunk, hogy kizárólag Halloween ideje alatt kaptak ezek a kártyák rating boost-ot és tulajdonképpen utána visszaváltoztak normál állapotúra. A FIFA18-ban már az év többi időszakában is erősödtek, –bizonyos hónapok teliholdja vagy péntek 13 okozta az változást. Nos, most úgy tűnik, hogy egy kicsit megint módosított a rendszeren az EA, de egyelőre erről semmit nem árultak el, szóval várnunk kell este 7 óráig.

Ami rögtön feltűnik, hogy mindegyik futballistának bizonyos statjai 90-es értéket kaptak. Tavaly ez nem így történt, szóval az még egy nagy kérdőjel, hogy miként történik majd a ratingek további emelkedése az ünnep alkalmából. Az is lehet, hogy néhány napig tényleg nagyon erős lapok vállnak belőlük, ha több értékük is 90-es lesz.

Sőt, az meg egyenesen megdöbbentette a rajongókat, hogy Busquets, Pepe vagy éppen Balotelli ilyen jó kártyákat kapott. Érdemes végignézni az összes játékost, hiszen mindenkinél más-más stat lett 90-es. Amíg várakozó állásban vagyunk  –hogy miként működik pontosan a boost–, addig íme a kínálat:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Ezeket a labdarúgókat este 19 órától érhetjük el a játékban.

Kövess Minket!