Győzelmi kinézetek a Royal Never Give Up csapatának - rajongói verzió

Ha szeretitek az RNG csapatát, akkor valószínűleg ez a kinézetcsalád is a fogatokra való lesz!

A Royal Never Give Up csapata kétséget kizáróan igen szép helyezéssel rendelkezik az idei világbajnokságon. Ha pedig ezt a hadjáratot így folytatják, nagy eséllyel lehetnek majd ott a végső összecsapásban. Egy igazán tehetséges rajongó azonban nem akart addig várni. Úgy gondolta, hogy az RNG fogja megnyerni a 2018-as világbajnokságot, így már a csapattagok egyedi kinézeteit is elkészítette. Hátha a Riot fejlesztői merítenek majd belőle egy kis ihletet, –és igaz, ami igaz, tényleg szemet gyönyörködtetőre sikeredtek a versenyzők különleges hősgúnyái.Kezdjük is a sort a csapat felső ösvényes játékosával, illetve az egyik junglerrel. A tervező még arra is figyelt, hogy a játékosok kedvenceit, leggyakrabban használt karaktereit válassza ki a feladatra. Így Letme Ornnt kapta, akivel az idei évben összesen tizenegyszer léphetett az Idézők Szurdokába. Mindeközben Mlxg oldalára Nocturne állhatott. A kinézetekről első látásra elmondható, hogy ünnepi skinek: valamilyen különleges alkalomra készültek, mivel a fő színeik a szürke/fekete és az arany egy kis ezüsttel fűszerezve. Ez azonban nem érheti a rajongókat nagy meglepetésként, hiszen az RNG mezén is az arany és fekete szín dominál. További érdekes elem még a karakterek ábrázolása: a kinézetek ugyanis igazi kínai szörnyábrázatot kölcsönöznek a hősöknek.A következő két játékosunk az RNG középső ösvényese, Xiaohu és másik junglere, Karsa. Xiaohu-t Ryze képviseli, akivel a versenyzőnek idén négy meccse és 100%-os win rate-je van. A másik játékos, Karsa mellé az őt már olyan jól jellemző Skarner állhatott. Mivel egy teljes kinézetvonalról beszélünk, így ezek nem térnek el nagy mértékben az előzőektől. Ugyanúgy az arany, fekete és szürke színek dominálnak bennük. A motívumokra pedig nyugodtan mondhatjuk azt, hogy hasonlóak, mint a fönti képen. Azonban Ryze olyan jól sikerült, hogy alig lehet felismerni.  Végül, de nem utolsó sorban jöjjenek az RNG alsó ösvényesei: Uzi és Ming. Uzi számára a készítő Vayne-t, míg Ming, a támogató játékos számára Alistart választotta ki. Így pedig teljes lett a kis csipet-csapat, –kivételesen nem öt, hanem hat hőskinézettel. Nektek melyik tetszik a legjobban? Illetve örülnétek neki, ha az RNG tényleg hazavinné idén a 2018-as világbajnokságért járó trófeát?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!