Kettő tárgy és számos hős változott a mostani frissítéssel.
Megérkezett a 8.21-es frissítés, s ahogy korábban megígérték a fejlesztők, semmilyen nagyobb volumenű változtatást nem tartalmaz, hiszen egy hónap múlva itt az előszezon. Nézzük milyen változásokra is lehet számítani.
Alistar ellenfeleinek nincs túl sok esélyük vele szemben, mert hatékony egy teljes letámadás során. Ahhoz, hogy az Alistar játékosok ritkábban és megfontoltabban menjenek harcba, csökkentették az életerejét. Így jobban ki lesz téve a rajtaütéseknek, továbbá könnyebben meghalhat, ha épp menekül. Az alap életerejének az értéke 613-ról 573-ra csökkent.
Ashe egyedi erősségeit vették elő ezúttal a fejlesztők, változott egy picit az E képessége, ezen kívül pedig a passzív képesség lassító ereje nőtt. A passzívja, a Jeges nyílvesszők eddig 10-20% értékben lassított, szinttől függően, azonban ez az érték 15-30%-ra nőtt, így már a játék korai szakaszában 5%-kal több lassítást oszthatunk ki, mint a korábbiakban. Azon kívül ott van nekünk az E képessége, a Sasszem. Egyrészt a képesség által felfedezett hősöket pinggel fogja számunkra jelezni a rendszer, másrészt a képesség mögött látható nyomvonal időtartama picivel hosszabb lesz.
Ahogy már korábban beszélt róla Meddler, megérkezett Aurelion Sol balanszolása is. Alap életereje 562-ről 510-re csökkent, az életerő regenerációja pedig 6,5 értékről 7-re nőtt. Így könnyebb lesz megölni egy rajtaütés során, de a hosszabb farmolás során elvesztett életerőt pedig könnyebben vissza tudja nyerni ezáltal.
Draven esetében kizárólag hibajavítások érkeztek, még pedig az alábbiak: amikor Draven alaptámadása nem tudott kritikus csapást okozni, ha a felkészülés során a normál alaptámadás a Q által felerősített támadásra váltott, csak azért, mert Draven elkapott egy fejszét. Továbbá az a hiba is javításra került, ahol Draven elvesztette a Forgó fejszét, amikor felkészülés közben az alaptámadása a Q által felerősített támadásra váltott, majd ez meghiúsult, mert Draven célpontja épp a támadás indításának pillanatában halt meg. Érdekesség, hogy ezek a hibajavítások állítólag már a 8.19-es frissítés során megérkeztek, a frissítési naplóba azonban csak most került bele.
Ezreal az átdolgozást követően a legalacsonyabb győzelmi mutatóval rendelkező lövész lett, amit a fejlesztők is észrevettek. Az átdolgozott W képesség helytálló, azonban nem bizonyult elég erősnek, így erősítettek rajta. Így az Energialöket alapsebzése 75/120/165/210/255-ről 75/125/175/225/275-re nőtt. Remélhetőleg így a játék vége felé elég erős lesz ahhoz, hogy ne porladjon el oly könnyen.
A jó öreg better nerf Irelia mémek végre megtalálták a fejlesztőket? Részben igen, ugyanis Irelia mozgási sebessége 340-ről 335-re csökkent, és ez minden. Meddler elmondása alapján ez bőven elegendő lesz Irelia egyensúlyba hozására, így most ezzel a "gyengítéssel" vág neki a 8.21-es frissítésnek. Amennyiben ez mégsem bizonyulna elégnek, jöhet a W képessége.
Ivern is végre eljutott ide, hogy változhasson. Elsődlegesen a mozgási sebessége 325-ről 330-ra nőtt. Ezt követően hozzányúltak még a W képességéhez, a Rekettyés találati sebzése a korábbi 20/30/40/50/60 (+0,3 varázserő) értékről 30/37,5/45/52,5/60 (+0,3 varázserő) értékre nőtt. Azonban ez még nem minden, mert a Magburok, Ivern E képessége is kapott egy kis erősítést, így a pajzs 75/110/145/180/215-ről 80/115/150/185/220-ra emelkedett.
Kai'Sa tankelhárító erejét tovább kellett csökkenteni, ugyanis az még mindig túl erősnek bizonyult. Így változott a passzívja, a Második bőr, korábban a célpont hiányzó életerejének 15%-a (+3,75% minden 100 varázserő után) értékről ez 15% (+2,5% minden 100 varázserő után) értékre csökkent. Talán ez már elegendő lesz ahhoz, hogy Kai'Sa ne csak egy gondolkodás mentes pusztító gépezet legyen.
Karma a játék korai szakaszában nagy kockázatot kell, hogy vállaljon a W képessége, a Céltudatos elszántság használata során. Ezért a mozgásképtelenség időtartamát 1/1,25/1,5/1,75/2 másodpercről 1,4/1,55/1,7/1,85/2 másodpercre növelték, továbbá a felerősített bónusz időtartama +0,5/0,75/1/1,25 másodperc a Mantra 1-4. szintjén (marad változatlan).
Karthus esetében a W képessége, A fájdalom fala az egyik legjobb eszköze az ösvénybeli harc előkészítésére, viszont ez kicsit nehézkes volt számára, hiszen nagy is volt a töltési ideje, továbbá sokba is került ez neki. Így a töltési idő 18 másodpercről 15-re csökkent, továbbá 100 mana helyett csak 70 manába kerül a képesség. Azonban ez még nem minden, mert a végső képessége, a Gyászcsapás 150/175/200 mana helyett immár csak 100 manába kerül minden szinten.
Nunu és Willump esetében hibajavítások történtek, még pedig az alábbiak. A passzívja, a Frejlord szava esetében Nunu és Willump alaptámadása mostantól nem szakad meg, ha a Freljord szava időtartama lejár a támadásra való felkészülés során. Aztán ott van a Q képessége, a Felfalás, mely esetében Nunu mostantól nem gyógyul, ha a képességet egy varázspajzs hárítja. A világ legnagyobb hógolyója esetében módosították a hógolyó kanyarodásának vezérlését, illetve találati felületét, hogy könnyebb legyen irányítani a képességet, ezen kívül pedig több hibát is javítottak az ütközésekkel, na meg azok hibáival kapcsolatban. Sőt, a kis méretű kísérőkkel való találkozás, mint Shaco dobozai, Yorick lélekjárói nem robbantják fel mostantól a hógolyót. Természetesen ez Teemora nem érvényes, hiába kicsi. Aztán végezetül itt van az Abszolút nulla fok, ahol egy olyan hiba került javításra, ahol a képesség sebzése és lassítása teljes varázslás után néha nem volt megfelelő mértékű. Reméljük ezek után Nunu és Willump hasznosabbak lesznek.
Zac esetében a Q képessége, a Nyúlós csapások sebzése 30/40/50/60/70 értékről 40/55/70/85/100-ra nőtt. Ez segít számára, hogy hatékonyabb tudjon lenni az olyan stratégiák során, melyek a Q második csapására építenek.
Zoe elég nehéz helyzetbe került, különösen az átlagos tudásszinttel rendelkező játékosok körében, mert nem rég lett gyengítve, azonban most úgy döntöttek a fejlesztők, hogy az irányított képességei had sebezzenek többet. Így a Q képessége, a Csillagdeszka alapsebzése 50/75/100/125/150-ről 50/80/110/140/170-re nőtt. Ezen kívül az E képessége, a Baljós szundibuborék töltési ideje 16/15,5/15/14,5/14 másodpercről 16/15/14/13/12 másodpercre csökkent.
Változott még a hősökön kívül Az éj kardja is, melynek csökkentették a költségét, illetve a lepel felkészülési ideje rövidebb lett. A költsége a korábbi 3100 aranyról 3000 aranyra, míg a kombinálási költsége 725 aranyról 625 aranyra csökkent.
Az Esszenciamartalóc esetében szintén az árával variáltak. A korábbi 3200 arany helyett immár csak 3000 aranyba kerül.
Ne feledjétek, hogy ebben a frissítésben érkezik a Bűbájos Janna, Kledula gróf, Csokit vagy csalok Ekko, továbbá a K/DA hőskinézetek! Ide értetendő a K/DA Kai'Sa tekintély kiadása is.
Ti megvagytok elégedve a hősök és tárgyak frissítésével?