Hirdetés

Bejelentette visszavonulását egy európai legenda

Szoftverfejlesztőként folytatja karrierjét Alex Ich.

Hirdetés

Az éjszaka folyamán bejelentette visszavonulását a kompetitív League of Legends egyik európai legendája, az orosz Alexey "Alex Ich" Ichetovkin. A ma már 26 éves játékos lényegében a játék legeleje óta versenyszerűen játszott, és már 2010-ben felfigyeltek rá nem csak az orosz, de a nyugatibb csapatok is. A második szezonban, 2011-ben az akkori felállásukat –Alex Ich, Darien, Diamondprox, Genja, GosuPepper (atyaisten, mennyi legendás név, mennyi mém - a szerk.)– a Moscow5 egy az egyben felvásárolta, és megkezdődött egy nagyjából két éves korszak, ami a csúcsra repítette az orosz League of Legends-et.

Európa "orosz" aranykora

Sokan a mai napig azt mondják, Európa legjobb csapata volt az akkori M5 a versenyszerű LoL történetében. Az első nagyobb szereplésük az IEM kijevi állomása volt, amit egyből meg is nyertek, olyan csapatokat maguk mögé utasítva, mint az egykori Dignitas, aAa, vagy TSM.

Később megnyerték az IEM vb-t Hannoverben, és kvalifikálták magukat a második szezon LoL világbajnokságára is, maguk mögé utasítva a Fnaticot, az SK Gaminget és az EloHellt. Akkoriban az elemzők vb győzelemre esélyes csapatnak tartották őket, de végül az elődöntőben a későbbi győztes Taipei Assassins 0-1-ről megfordította a meccset és 2-1-re győzött Alexék ellen.

Túl a csúcson

2013-ban az M5-ből egycsapásra Gambit lett, mivel az M5 tulajdonost letartóztatták, a csapatot pedig a Gambit Gaming karolta fel, Katowicébe már ezzel a névvel mentek, és folytatva a legendás menetelést, meg is nyerték azt, olyan gárdákat maguk mögé utasítva, mint az Azubu Frost vagy Azubu Blaze. Ez volt az utolsó nagy tornagyőzelmük, és bár jött még néhány ezüst- és bronzérem, szép lassan elindult a csapat a lejtőn. A vb-re még kijutottak és a csoportkört is teljesítették, de az egyenes kieséses szakaszban a NaJin Black Sword kiejtette őket. 

Alex 2014-ben még a tavaszi szezont a Gambitnél töltötte, de nyárra eljött, mert folyamatosan utaznia kellett a kölni stúdió és hazájában élő családja között. Innentől kiemelkedő teljesítménye nem is igazán volt. 2015-ben Észak-Amerikába költözött a családjával együtt, és segített NACS csapatoknak, –sőt, játszott az NA LCS-ben is. A Renegades - TDK botrányt ő is megsínylette, és miután a Riot kipattintotta a csapatokat a ligából, az NV-hez szerződött cserének, de játszani már nem játszott a stúdióban.

Twitter üzenetében azt mondta, nem fog több oldalas búcsúzkodást írni, megkapta az USA-ban a zöldkártyát, és már egy ideje szoftverfejlesztőként dolgozik, itt is képzeli el a jövőjét. Kétségtelen, hogy Alex Ich az egyik legmeghatározóbb alakja volt az európai League of Legends fejlődésének, de egyszer minden karrier véget ér. Reméljük, megtalálja a számításait Santa Monicaban. Ha kíváncsiak vagytok a régi korszakban alkotott legszebb megmozdulásaira, akkor nézzétek meg az alábbi videót.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?