A legújabb frissítés ezúttal sem túl nagy, viszont több fontos ponttal is foglalkozik, amik miatt panaszkodott a közösség.
Ma hajnalban megjelent a 8.22-es frissítés. Már nincs sok hátra, a tervek szerint a 8.24 lesz az utolsó, annak is a B változata, –hasonlóan a tavalyihoz–, de ott már csak nagyon apró változásokat várhatunk. Hamarosan itt a pre-season is, már csak 5 napunk van rangsorolt meccseken javítani az osztályunkon, ugyanis november 12-én véget ér a 8. szezon.
Akali sok borsot tört a profik orra alá is a VB-n, illetve solo queue-ban is nehezítik a dolgát. Nem fogja megkapni automatikusan a minionok last hitjét 4 hp-ról, ez korábban segítség volt. Ezen kívül a W (Twilight Shroud) CD-je jelentősen megnő az első szinten 17/15,5/14/12,5/11-ről 21/18,5/16/13,5/11 mp-re. Ez menekülés szempontjából is fontos, mivel a füsttel majd mindent túl lehet élni, illetve az energiavisszatöltés lehetősége is ritkább lesz.
Az ultija (Perfect Excecution) elérhetősége nagyjából egyenlő volt egy gyilkossággal. Ezt gyengítik sebzés terén eleinte, később viszont buffolják: 100/150/200 helyett 85/150/215.
Fiora Q-ja (Lunge) annyiban módosul, hogy mostantól az ultival megjelölt célpontokra koncentrál, akkor is, ha azokon épp nincs passzív jelző, míg máson van. Ennek oka, hogy fontosabb lehet azt a célpontot megölni aki utána egy hatalmas AoE gyógyítást ad, mint azt akin épp megjelent egy passzív jelző.
LeBlanc-ot nagyon egyszerűen kezelték ebben a patch-ben, a W (Distortion) sebzését minden szinten 10-zel csökkentették: 85/125/165/205/245-ről 75/115/155/195/235-re.
Rég láttuk az öreg fát a pályán, és valószínűleg nem ettől a bufftól fog visszatérni. Ettől függetlenül az E (Sapling Toss) sebzését 6/6,5/7/7,5/8% maximális HP-ról 7/7,25/7,5/7,75/8% maximális HP-ra módosítják, vagyis az első szinteken valamivel hatékonyabb lehet például tankok ellen, illetve a CD-t is 11-ről 10-re csökkentik.
Nunu és Willump esetében növelik az alap sebzést 57-ről 61-re, illetve a Q (Consume) alap gyógyítása hősökkel szemben jelentősen növekszik: 37,5/60/82,5/105/127,5 (+0.35 AP)(+5% bónusz HP) helyett 60/96/132/168/204 (+0.56 AP)(+8% bónusz HP), míg nem hősökkel szemben gyengül 200% alap gyógyításról 125%-ra.
Változtak az ajánlott tárgyak a játékban, ezen kívül a passzívja (Gift of the Drowned Ones) módosul, mostantól 80 HŐ + 8 HP/1 bónusz AD lesz a szürke élet mértéke, maximum 60%-a a maximális HP-nak. Ez több lesz late game-ben, mint eddig, viszont eleinte sebezhetőbbek leszünk.
A W (Ghostwater Dive) 75 helyett 50 manába kerül majd, és változik a kapott mozgási sebesség mértéke. Az eddigi szinttől függő mennyiségek helyett 40% a fix, ehhez jön hozzá 1,5% minden lethality után.
Az E (Phantom Undertow) 50 helyett 40 mana, a kábítás időtartama pedig nem képességszinttől függ immár, hanem 1,1 másodperc + 0,1 mp/10 lethality. Ha reálisak akarunk lenni, akkor jelenleg 57 lethality-t tudunk összeszedni a három nagy tárgyból (Duskblade, Youmuu's és Edge of Night), ha pedig nagyon túl akarjuk tolni, még egy Serrated Dirkkel felmehetünk akár 67-ig is, de az már nem túl reális. Ez azt jelenti, hogy 1,6 mp-ig tarthat nagyon maximum a kábítás mértéke.
Végezetül a végső képesség (Death from Below) kivégzési mértéke 1,5 ponttal nő minden lethality után.
Trundle egy időben nagyon fontos választás volt a tankok ellen, de mostanra eltűnt. A Q (Chomp) képességének későbbi sebzését növelik, 20/30/40/50/60 helyett 20/35/50/65/80-at harapunk, illetve az AD ráta is növekszik 0,1-gyel minden szinten, vagyis 0,1/0,2/0,3/0,4/0,5 lesz.
Viktor nagy sikernek örvend topon, de feltűnt már boton is mid mellett. Itt rendszerint a Q-t maxolja mindenki, így érthető, hogy ezt nerfelik most az early game-ben. Az alap sebzése 20/50/80/110/140-ről 20/45/70/95/120-ra csökken, viszont az erősített alaptámadás 1,0 teljes AD+ 0,5 AP ⇒ 1,0 teljes AD + 0,55 AP-ra módosul. Ez az 5%-os AP növekedés 400 AP-nál térül meg, vagyis ekkor fogja kompenzálni a 20 sebzéskiesést, nem számítva az ellenállásokat.
Az ulti (Chaos Storm) is gyengül 150/250/350-ről 130/210/290-re csökken a kezdeti sebzés, itt 0,7 helyett 0,85% AP rátával próbálnak kompenzálni, ám a 60 sebzés kiesése szintén 400 AP-nál térül meg.
Változik még ezeken kívül a Time Warp Tonic. Ha ezt használjuk és megiszunk egy itókát, akkor annak 50%-át azonnal gyógyuljuk, a maradékot pedig a fennmaradó időben. Viszont amíg nem jár le az itóka, addig nem tudunk azonnal még egyet meginni, hogy abból is megkapjuk a hirtelen HP-t, vagy éppen manát. Az 5% mozgási sebességet továbbra is megkapjuk, viszont csak rendes potikból és sütikből. A Refillable Potion és a Corruption Potion hatása alatt nem, ezekre nem is érvényes maga a rúna, tehát nem kapunk azonnal HP-t belőle.
A 8.22-es patch-ben pedig az alábbi skinek várhatóak idővel.