Hirdetés

Sjokz szabadúszóként folytatja karrierjét 2019-től!

2013-ban ő nyitotta meg az induló EU LCS-t, most pedig 5 évvel később elköszön a Riottól, de nem teljesen.

Hirdetés

Sjokz nevével így, vagy úgy, de jó eséllyel a legtöbb játékos találkozott már, –még azok a magyarok is, akik leginkább magyarul nézik az LCS, vagy a világbajnokság meccseit. Immár 5 éve vezeti az EU LCS-t műsorvezetőként (illetve korábban riporterként), és ez idő alatt sok kedves pillanatot szerzett a nézők számára.

Tegnap azonban meglepő hírt közölt a Facebook oldalán. A 2019-es szezontól kezdve "szakít" a Riot Games-zel, mint munkaadóval. Megnyugtatta a nézőket, hogy ez nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnne az EU LCS képernyőjéről, szabadúszóként azonban továbbra is nagy részét fogja képezni a műsor vezetése, viszont szeretne szabadabban dolgozni, más lehetőségeket is megnézni, illetve több időt szánni családjára, barátaira. Hosszasan egyeztetett a berlini csapattal és továbbra is megvan minden szándék az együttműködésre, –főleg annak fényében, hogy az EU LCS is teljesen átalakul jövőre.


Sjokz a 2018-as világbajnokságon.

Hogy ez a szabadabb karrier pontosan mit jelent, arról egyelőre nem mondott semmit; az is lehet, hogy más játékokban is fel fog tűnni. Deficio után ő a második olyan szereplő a műsorban, aki szabadúszóként folytatja majd karrierjét, bár Deficio még kérdéses, hogy visszatér-e jövőre, hiszen ő elég szorosan érintett volt az Astralis előkészítésében. Ezért is kellett megszüntetnie állandó munkaviszonyát, hogy szabadabban rendelkezhessen idejével.

Sjokz az első között tűnt fel az EU LCS 2013-as indulásával. Az e-sport ezt megelőzően sem volt idegen számára, hiszen előtte is aktív Unreal Tournament játékos volt, még kisebb versenyeken is részt vett, azt követően pedig e-sport újságíróként munkálkodott olyan oldalaknál, mint az egykor LoL-ban híres SK Gaming, ahonnan Ocelote is visszavonult. Majd minden egyes Riot eseményen ott volt műsorvezetőként, vagy hostként, mindezt az EU LCS mellett.

Sjokz a 2013-as PAX Prime-on.

Ha szeretnéd elolvasni a teljes Facebook bejegyzést, alább találod!

Mindezzel majdnem egy időben Piratechnics, szintén az EU LCS egyik régi motorosa jelentette be kilépését. Ő azonban (Sjokz-szal ellentétben) teljesen kiszáll az EU LCS-ből és a Riot Games-ből is. Elmondása szerint nagy tervei vannak a közeljövőben, és alig várja, hogy megvalósíthassa őket.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?