22 nap, 22 rajz, 22 skintötlet. A Skintober a fanartok nem hivatalos hónapja, a Riot is szívesen fogadja ilyenkor az alkotásokat.
Már bőven novemberben járunk, október pedig a fanartok nem hivatalos hónapja. Ilyenkor szabadulnak leginkább a művész lelkű alktotók és ontják magukból a jobbnál jobb kinézeteket, illetve ötleteket. Nem véletlenül hívják a hónapot Skintobernek.
Kiderülhetett az új Riot Games játék neve, a mostani világhoz kapcsolódik!
Egyre több pletykát hallani a Riot új készülő játékáról, bár konkrétumokat még nem igazán. Könnyen lehet, hogy kiderült az új játék neve!
Az alkotásokat nem csak úgy feltöltik az internetre a nagy semmibe, a Riot Games is foglalkozik magával az eseménnyel. Idén Katey Anthony és Rachel Bias keze alatt ment az esemény, minden egyes nap egy-egy új skincsaládnak lett szentelve, –legyen az a Hextech vonal, vagy az Infernal, vagy úgy igazából bármi, ami éppen eszünkbe jut. Volt aki egészen az ingame képekig jutott, vagyis megalkotta a karakterét úgy, mintha létezne, mások pedig egyszerűbbnek tűnő rajzokat készítettek. A kidolgozottság talán annyira nem is első számú, bár bizonyos szintet nem árt elérni, azonban sokszor elég maga az ötlet. Valaki meglátja mit szeretnénk, és azonnal ihletet kap belőle.
Nagyon sokan küldték be alkotásaikat, de az egyik legaktívabb talán Ron Broyde volt, aki egy teljes kollekcióval készült októberre és összesen 22 rajzot nyújtott be, a hónap első 22 napjára, naponta egyet. Az alkotások között szerepel a Cloud9 is, mint Amerika utolsó mentsvára, de van itt újragondolt Maffia skin, Super Galaxy ötlet, Pulsefire Camille, Hextech Vel'koz, süti Malphite és még sok minden más. Mindegyik rajz első osztályú szerintünk. Az összes alkotást megtekinthetitek alább!
Neked melyik a kedvenced?