Íme rangsorolt szavazásának eredménye: nem mindenki volt őszinte

Íme rangsorolt szavazásának eredménye: nem mindenki volt őszinte

Tegnap megkérdeztünk titeket, hogy ki hol végzett, ti pedig több ezren voksoltatok.

November 12-én lezárult a 8 rangsorolt szezonja a League of Legends-nek, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mi magyarok hol végeztünk idén. Feltettük tehát nektek a kérdést, hogy végül ki milyen rangban zárta az idei évet és szép számmal szavaztatok is, több ezren éltek a lehetőséggel.

Az eredményeket elnézve azonban előre fel kell hívni a figyelmet, hogy az alábbi grafikont fenntartásokkal kell kezelni. Meglepően alacsony például a bronzban végzettek száma, ami két dolgot jelenthet. Vagy nagyon kevés bronzban végzett olvasó szavazott csak, vagy nem mindenki volt teljesen őszinte. A ti szavazataitok alapján több kihívó van, mint bronz. Ez azért is érdekes, mert a szavazatok számát elnézve egy adott szerveren -a példa kedvéért vegyük mondjuk az EUNE-t-, a challengerek több mint fele magyarokból áll, egy adott szerveren ugyanis maximum 200 ember lehet Challengerben.

A fentebbi kimutatást tehát kezelje mindenki ennek fényében. Ettől függetlenül az ezüst, az aranya és a platina rangok nagyjából stimmelnek az átlaghoz képest, míg a gyémántok száma is felettébb magas. Mesterben vannak a legkevesebben.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!