Jövőre már a platosok is kapnak inaktivitás elleni védelmet

Jövőre már a platosok is kapnak inaktivitás elleni védelmet

Újabb gesztussal kedveskednek a fejlesztők a játékosok irányába.

A rangsorolt rendszer alapjaiban változik meg, hiszen pozíciónként lesz majd besorolásunk. A fejlesztők ezen felül változtattak még az inaktivitási szabályokon is. Eddig ugyebár a Bronz, Silver és Gold játékosoknak nem volt kötelező 28 naponta játszaniuk, mint Platinum és felette lévő társaiknak, ugyanis védte őket az inaktivitás elleni védelem. 

Jövőre a két új osztály megjelenésének köszönhetően ez változni fog, kiterjesztik azt a Platinum játékosokra is. Ez tehát azt jelenti, hogy a Platinum játékosok is védve lesznek inaktivitás ellen, ahogy kisebb társaik is. Innentől pedig a Diamond és afeletti játékosoknak lesz kötelező folyamatosan játszaniuk rangjuk, illetve pozíciójuk megtartása érdekében.

Régebben még a Silverben lévő játékosok is veszíthettek LP-t, amennyiben inaktívak voltak, azonban a negyedik szezonban változtattak ezen a fejlesztők és védelemmel látták el a játékosokat.

Ti mit szóltok a változtatáshoz? Volt szükség erre?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések