Nagyszerű formában térnek vissza kedvenc DOS-os játékaink!

Nagyszerű formában térnek vissza kedvenc DOS-os játékaink!

Egy újabb retrogéppel lovagolunk tovább a nosztalgiahullámon. 

Manapság, amikor a játékipar sorra ontja ki magából a régi címek felújított változatait és rendszeresen jönnek olyan konzolok, amik a mai igényekhez igazítva hozzák el nekünk a klasszikus játékokat, már meg se lepődünk azon, ha bejelentenek egy-egy újabb, hasonló elgondolásban fogant játékgépet. Így van ez most is, hiszen ha minden jól megy, akkor hamarosan baráti áron szerezhetjük be a PC Classic névre hallgató remeket, ami egycsapásra repít vissza minket az időben. 


A mindössze pár főt foglalkoztató csapat, az e-Unit fejéből pattant ki az ötlet, ami úgy néz ki, hogy hamarosan a megvalósítás útjára léphet. Előtte azonban meg fogják hirdetni a PC Classic közösségi finanszírozási kampányát, ami ha sikerrel zárul, már 2019 tavaszán kézhez kaphatjuk a játékgépet. 

Csupán 99 dollárnak megfelelő jó magyar forintot kell majd leszurkolnunk az eszközért, ami képes a klasszikusnak számító DOS-játékok futtatására, támogatja a billentyűzetet és az egeret, valamint a joystickokat is, amik közül egyet ajándékba kapunk hozzá. A régi motorosok arcára biztosan mosolyt csal az old school asztali gépeket megidéző dizájn, ami 3 USB porttal, HDMI és komponens csatlakozóval, illetve SD foglalattal párosul. 


Utóbbi azért is lehet majd nagyon hasznos, mivel a srácok a későbbiekben olyan SD-kártyákat szeretnének árulni, amikre hivatalosan licencelt játékok lesznek felpakolva. Alapjáraton egyébként 30, nyolcvanas és kilencvenes évekbeli játék jár majd a PC Classic-hoz, amit TV-re csatlakoztatás után már használhatunk is, így mindenki számára egyszerű lesz a használata. 

Ha ti se szeretnétek lemaradni erről a nem mindennapi termékről, akkor látogassatok el a csapat hivatalos oldalára és iratkozzatok fel a hírlevelükre, ugyanis hamarosan elindul a PC Classic kampánya!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések