Maximális hangsúlyt fektetnek a játékegyensúlyra - ez várható még idén

Van mit javítani még a mostani egyensúlyon, ezt a Riot is érzi. Épp ezért leginkább erről fog szólni az utolsó egy-két patch.

A 8.24-es patch lesz majdnem az utolsó lehetősége a Riotnak arra, hogy rendbe tegye a játékot a 8. szezon végére. Persze lesz még egy úgynevezett B patch is, mint tavaly, de a nagy dolgokat a 8.24-ben kell megoldani. Természetesen már bőszen készülnek rá, hiszen előre is kell dolgozzanak, mivel az ünnepek alatt már érdemi munka nem nagyon fog folyni. 

Ami már most biztos, hogy a Dark Harvest további gyengítésekre számíthat. Azt már tudjuk, hogy a legutóbbi PBE frissítésben levitték az alapsebzését 20-60-ra, 40-80-ról. A másik nagy változás, hogy proc sebzésből, mint amilyen a Scorch rúna, már nem aktiválódhat, ez is fontos. Egyelőre túl erősnek érzik, de nem akarják túlnerfelni, így előbb megvárják ennek a hatásait és ha kell, inkább azt követően nyúlnak hozzá. Lehetséges nerf lehet még a reset eltávolítása, vagy ha kell levihetik az aktiválási életerőt 50%-ról 40-re, stb. 

Több AoE hős, főleg az újonnan megjelent Funnel miatt szívesen viszi el az első Raptor tábort. Ezért annak megjelenését 1:27-ről 1:30-ra növelik, így ha rá is megyünk jó eséllyel veszítünk valamit a középső ösvényen.

A hősök terén pedig szintén több kiszemelt van. 

Továbbra is csak a felső ösvényes verziót szeretnék "támadni", mivel az nem volt túl egészséges a játék számára. Ettől függetlenül nem akarják teljesen eltüntetni innen, csak kezelhetőbbé tenni. A Q képesség alap sebzését, CD-jét fogják támadni, cserébe az AP rátákat és az E-t erősítik majd.

Irelia problémáját egyelőre csak szimpla számok változtatásával orvosolják, mint azt láthattuk elsősorban a W-nél, kevesebb sebzést véd le. Később viszont visszatérnek majd rá nagyobb erőfeszítéssel, hogy helyre rakják a karakter egyensúlyát.

A Q bónusz sebzését elvették a szörnyekre, ezzel nem csak a dzsungelverziót, de a mides Aatrox-ot is visszafogják, aki Smite-ot használt. Emellett teljesen felesleges volt a Riot véleménye szerint ez a kiegészítés amúgy is, így nem kár érte.

Általánosságban szeretnék gyengíteni a karaktert, a képességek működésére később térnek vissza. Egyelőre még nem tudják, hogy pontosan mik is a tervek vele.

Nagyon erősnek tűnik jelenleg, főleg a dzsungelben, így némi erőt vesznek el tőle.

Itt is nerf várható, melynek egy részét már láthattuk a W-jén keresztül, amire nagyobb CD került. Egyelőre még nincsenek pontos tervek itt sem, de nem terveznek semmi extrát.

Az egyetlen hős, akinél buffokkal számolnak ezen a listán. Alapvetően alacsonyabb CD-ket fog kapni, illetve ezen kívül és még bizonyára szükség lesz pár buffra. Egyelőre még megbeszélés tárgya, hogy ezek a buffok mik is lesznek pontosan a mostaniakon kívül.

Ami már nem feltétlenül 8.24-ben érkezik, de fontos megemlíteni:

  • Pyke nerf - továbbra is túl erős, ha arany és XP előnyhöz jut. A skálázódását és szintlépését veszik górcső alá. Ahhoz képest a választási aránya még mindig alacsony, de azon belül magas a solo ösvényes Pyke. Leginkább ezt fogják megtorpedózni a 8.24b során.
  • Karthus - Nagyon sokat profitál abból, hogy könnyebb elérnie a Presence of Mindot és a Last Standet. Most már nem kell kötelező támadási sebességet kapjon mellé. Egyelőre még vitatják a helyzetét, főleg az alsó ösvényen, ahol ugyan ritka, de erős választás. 
  • Taliyah - Kezd visszatérni az erő bele a változtatások után a dzsungelben, de továbbra is szem előtt tartják őt.

Végezetül szintén szót kell ejteni a Guinsoo sorsáról, valamint pár rúnáról. A Guinsoo egyelőre marad, ahogy van. A legtöbb használóját nem érintette túlságosan, kivéve Kai'Sat, akit már nélküle is látunk mostanság. A többieknek kiegészítő tárgy lett. Nem túl rossz az átalakítás, azonban nem is teljes siker megítélésük szerint. Idővel kiderül, hogy hozzá kell-e nyúlni.

A Celerity új verziója jelenleg elég hasznos X adott hősön, másokon viszont teljesen hasztalan. Egyelőre még vizsgálják, hogy nem tették-e túlzottan rétegrúnává. Aki nem tudná, most már csak a bónusz mozgási sebességet növelik további 8%-kal és plusz sebzést nem ad. Aki tud gyorsítani magán, annak nagyon jó, aki nem, annak nem éppen. 

A Presence of Mind, illetve az Absolute Focus kissé túl erősnek tűnnek. Valamit kezdeni kell majd velük.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!