Bővülni fognak a pingek a kilencedik szezonban

Meddler nem olyan régen bejelentkezett az elkövetkezendő két frissítés érdekességeivel!

Mint általában minden frissítés életbe lépése előtt, most is kaptunk néhány információmorzsát a decmber 18-i 8.24b frissítésről (ami a PBE szervert fogja érinteni), illetve a 9.1-ről is, ami előreláthatólag január elején lép majd életbe. Azonban fontos arra felhívnunk a figyelmeteket, hogy a fejlesztők még mindig nem biztosak abba, hogy milyen újdonságok mennek majd a következő, decemberi PBE frissítésbe, ezért lehet, hogy a most leírtak nem fognak megegyezni a patch-ben megismert újdonságokkal. Azok a javítások, amelyek nem kerülnek bele a 8.24b-be előreláthatóan a 9.1-el érkeznek majd meg a tesztszerverre.

Beszéljünk egy picit a 9.1-es frissítésről

A 9.1-es PBE frissítésben jó néhány újdonság kerül be a játékba, amelyekre a játékosok már nagyon régóta vártak! Például a fejlesztők megpróbálják kibővíteni a pingeket:

  • A legtöbb global és semi-global képesség esetében lehet majd pingelni azt az adott személyt, aki mondjuk a Caitlyn végső képesség hatósugarában van.
  • De nem csak ezt lehet majd jelezni a szövetségeseknek: valószínűleg lehet majd olyan extra infókat is elmondani, hogy például mennyi ammo maradt a Heimer Q-ban, vagy, hogy Soraka nem nyomhatja el W-jét kevés életereje miatt.
  • Azonban valószínűleg a 9.1-es frissítésben még nem lehet majd passzív képességeket pingelni, így nem fogjuk megtudni, hogy Draven mennyi stack-nél tart. Ez az újdonság egyelőre még csak a bevezetni kívánt dolgok listáján csücsül.

De nem csak a pingek fognak megváltozni a 9.1-es frissítésben. A fejlesztők többször szeretnék majd használni például a varázslás ikonokat, ezzel is jelezve a játékosoknak, hogy mennyi ideig tart egy adott effekt.

  • Szerencsére a fejlesztők az első teszteléseket követően nagy potenciált láttak ebben az elgondolásban, így például most fejlesztik a Braum E-t, a Jax R-t, azt hogy Karthus mennyi ideig is tudja elnyomni R képességét passzívja alatt, a Trynda R-t és még sorolhatnánk.

Végül, azonban nem utolsó sorban egy kis varázslat változtatással is készülnek a januári frissítésre.

  • Azon kívül, hogy a héten már hallottunk Kat-ről és a Gunblade-ről, most kiderült, hogy a fejlesztők tesztelnek egy két változtatást például Zyra QW és EW kombójában, illetve Jayce QE-jén is.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!