Külön videóval jelentette be az újoncokat az SKT, a trónra fáj a foguk - videó

Külön videóval jelentette be az újoncokat az SKT, a trónra fáj a foguk - videó

Ezzel a felállással törhet újra a trónra az SKT? Lesz negyedik világbajnoki címe a szervezetnek?

Mindenki tudja már, aki kicsit is követte az idei nemzetközi eseményeket, hogy az SKT T1 csapatának nem igazán ment a szekér. Egy félig-meddig átépített csapattal vágtak neki a 2018-as évnek. Néha voltak jobb időszakaik, máskor pedig heteken át győzelem nélkül bukdácsoltak a koreai LCK-ban.

2015 óta először ült kispadon Faker, amíg Pirean brillírozott helyette, –és ekkor, arra a rövid időszakra ismét úgy tűnt, hogy feltámadhat az SKT. Persze nagyok voltak az elvárások, hiszen az egyetlen háromszoros világbajnok szervezetről és a legismertebb LoL-osról beszélünk Faker személyében. Végül a tavaszi alapszakaszt az egész elfogadható negyedik helyen zárták, és még a rájátszásban is túljutottak azon a KSV-n, amit később Gen.G néven ismertünk, vagyis a volt világbajnok csapatot verték el. A kt Rolster már nagy falat volt és itt véget is ért a tavaszi szakasz.

Még ez is egy elég felemás eredménynek számított az SKT mércét tekintve, de ekkor még nem tudhattuk mit tartogat a nyári szakasz. Az alapszakaszt 7. helyen zárták és a rájátszásról így teljesen lemaradtak. A VB kvalifikációra is csak épphogy bekerültek, oda is azért, mert a Hanwa Lifenak nem voltak pontjaik tavaszról. A Gen.G, vagyis korábbi nevén a KSV volt az első ellenfelük itt is, –ám ezúttal a meggyengült SKT már nem bírta lenyomni Ambitiont és csapatát.

Érthető, hogy ilyen eredmények mellett a csapat nagy részét menesztették, illetve sokan egyébként is más lehetőségek után néztek. A sok kavarodás után végül csak Faker, Leo és Effort maradt SKT-s. Az újoncok pedig megérkeztek és a videó alapján sikerre éhesek. Ahogy a rövid klip üzenete is azt jelzi, hogy egy erősebb, sokkal hatalmasabb és félelmetesebb SKT-t várhatunk jövőre.

Egyelőre persze ezek csak üres szavak egészen addig, amíg nem támasztják alá az eredményeikkel. Ettől függetlenül előzetesen az már most elmondható, hogy Khan az egyik legjobb topos a világon, Mata úgyszintén félelmetes támogató és Teddy-től még sokat várnak a szakértők, Haru pedig a volt világbajnok Gen.G-ből érkezett. Ami a többieket illeti, nekik még bizonyítaniuk kell, –de nem ez lenne az első alkalom, hogy az SKT "ismeretlen" játékosokból farag szupersztárt.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!