Óvakodj az AFK farm Nasustól, erőteljes buffot kapott - PBE

Még mindig nem tudott mindenben dönteni a Riot Games, de a korábbi variálások mellett hoztak egy érdekes buffot Nasusra.

Nem lett túlzottan hosszú a mostani PBE patch, de nem is kell egy patchnek hosszúnak lennie ahhoz, hogy változást hozzon. Mivel ez csak PBE, így semmi sem biztos, de ha maradnak a mostani elképzelésnél, lehet, hogy a közeljövőben több kutyát fogunk látni a felső ösvényen.

Nasus lehet a mostani frissítés egyik legboldogabb tagja, aki egy első ránézésre egyszerű és nem is túl fajsúlyos buffot kapott. Annyi változott, hogy a Q-ja (Siphoning) Strike nagy minionokból, nagy szörnyekből és a hősökből származó jelzők száma 6-ról 12-re nőtt. Mindez annak fényében fontos, hogy Nasus egyébként is egy lassan kiépülő karakter, a mostani páncélos toronymegoldás pedig sokat segíthet rajta, elvégre már nem olyan könnyű beverni a tornyokat.

A másik fontos változtatás pedig a minionok környékén történt nem is oly régen, mely ezzel a fentebbi változással akár újra életet lehelhet Nasusba. Korábban az ágyús minionok, melyek most már 6 helyett 12 jelzőt érnek, 20 perc után minden második hullámmal jöttek, illetve 35 perc után minden egyes hullámban. Az újításoknak hála viszont már a 15. perc után minden másodikban ott lesznek, 25 perc után pedig minden egyes minionhullámmal érkezik egy ágyús is.

És hogy mit jelent ez a számok terén? A régi minionrendszerrel a régi Nasus csak az ágyús minionokból, amiből 30:05 alatt 22 jelent meg a pályán, összesen 132 sebzést szerzett a Q-jára. Az új minionrendszerrel és az új Nasusszal viszont 24 ágyús minionból összesen 288 sebzést tud kiszedni és ez még mindig csak az ágyús minion, a többit nem számoltuk bele. Ez több mint kétszerese a réginek szóval érdemes elgondolkozni rajta.

Ornn már megint visszatért, ezúttal a Q-ját (Volcanic Rupture) gyengítették sebzés terén, 20/50/80/110/140 helyett 20/45/70/95/120, viszont az oszlop 1,125 helyett 1 mp után emelkedik ki a földből rendesen.

A W (Bellows Breath) is változik, a sebzését 12/13/14/15/16% max ellenség HP-ról 14/15/16/17/18% max ellenség HP-ra növelték, tankok ellen elég fájdalmas lesz.


Singed utoljára leginkább a Banner of Command-os idők végén szerepelt itt, ezúttal kap egy kis szeretetet, 580-ról 610-re növelik a kezdő HP-ját. Emellett az E (Fling) sebzésének mértéke a célpont maximális HP-ja alapján 4/5/6/7/8%-ról  6/6,5/7/7,5/8%-ra nő. Ettől még nem valószínű, hogy vissza fog térni a metába.


Sivir tegnapi változását, miszerint az ulti fix mennyiségű támadási sebességet adna a W-re, visszavonták, marad a 30/45/60% a fix 45 helyett.

Xayah gyengített E-jét (Bladecaller) is inkább visszavonták, a lekötés mértéke marad 1,25 1 helyett, a sebzését is visszaállították 55/65/75/85/95-re,  illetve megint skálázódik kritikus találati esélyből és az AD ráta 75-ről 60%-ra csökkent.

MapleNectar még megosztott egy kis tervezetet, hogy kikre milyen általános tervük van.

Buffra számíthat Volibear, Aurelion Sol, Singed, Warwick, Corki, Varus és a külső tornyok 14 perc után, valamint a Forbidden Idol tárgyvonal. Nerfeket kap viszont a Tiamat, Kassadin, Cassiopeia, Alistar, Zeke's Convergence és Pyke, leginkább a solo ösvényeken.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!