Akali füstbombáját megint buffolják - PBE

Akali füstbombáját megint buffolják - PBE

A közösség sokat panaszkodott Akalira, míg végül a Riot rászánta magát a lépésre és gyengítette. A legújabb PBE frissítésben azonban megint erősítenék.

Az utóbbi napokkal ellentétben ezúttal egy nagyobb frissítést kaptunk, amiben számos hős és tárgyváltozás érkezett. Az első és talán legmeglepőbb, hogy a sokak által OP-nak titulált –és a közelmúltban gyengített– Akali buffot kapott.

Hősök


A legmegosztóbb képessége a sebzésén kívül pont a W-je (Twilight Shroud), ami alatt tényleges láthatatlanságot kap és még célozni sem igazán lehet. Korábban ennek az időtartamát gyengítették, –ám most gondolt egyet a Riot Games és inkább visszabuffolta bizonyos szempontból. Az alap időtartama a ki-be mászkálás nélkül minden szinten egy másodperccel nőtt, vagyis 4/4,5/5/5,5/6 helyett 5/5,5/6/6,5/7 másodpercig tudunk elbújni vele.


Alistar az idei évben sem sokat pihent, a profik között és a solo queue-ban is megállja a helyét. Az utóbbi időben két hibát is felfedeztek vele, de ezeket kijavították. Most az E (Trample) sebzését csökkentették 100/125/150/175/200-ról 80/110/140/170/200-ra, –vagyis az első szinteken gyengébb lesz, illetve ez a teljes sebzése a képességnek. Ezenkívül ha összegyűlnek a jelzők, az akkor kiosztott alaptámadás plusz sebzését is 40 + 15/szintről 20 + 15/szintre mérsékelték.


Aurelion Solon most annyit segítettek, hogy a Q (Starsurge) képességének újraaktiválhatóságát 0,65-ről 0,25 mp-re csökkentették. Ez azt jelenti, hogy a közvetlen közelünkben is képesek leszünk vele kábítani, ha valaki az arcunkba mászna.

Cassiopeia gyengítést kapott a Q-jára (Noxious Blast). Szerencsére a játék első szakaszát ez nem igazán érinti, inkább a későbbit gyengítették, –ám ekkor már általában rendelkezünk elegendő manával. Mindenesetre a manaköltsége 50/55/60/65/70-ről 50/60/70/80/90-re nőtt és a sebzése is csökken szintén a későbbi szinteken: 75/125/175/225/275-ről 75/120/165/210/255-re.


Kassadin egy kisebb nerfet kapott, a HP visszatöltés mértéke 1,6-ról 1,2-re csökken, –így jobban oda kell figyelnie majd a cserékre.

Neeko is megérkezett a frissítési listára, a Q-ját (Blooming Burst) gyengítették sebzés terén, egy kicsit túllőttek a célon a robbanásokkal. Az első robbanás sebzése 80/125/170/215/260-ról 70/115/160/205/250-re, vagyis minden szinten 10-zel csökken. A másodlagos robbanás pedig minden szinten 5-tel lesz kevesebb, tehát 40/60/80/100/120 helyett 35/55/75/95/115.


Ornn jobban bírja majd a pofonokat, 1,4 helyett 1,8 HP-t tölt vissza másodpercenként, viszont a W (Bellows Breath) legutóbbi változásait visszavonták, így marad a 12/13/14/15/16%-os ellenfél max HP alapján okozott sebzés.

Pyke is végre kap némi gyengítést, az ulti (Death from Below) kivégzésének megbabrálása nagyon frusztrálóvá tette őt. 250-605 helyett 250-550 HP-ról végzi ki ellenfeleit, –erre jön rá az AD ráta még.


Az E (Explosive Charge) minimum sebzése növekszik 60/70/80/90/100-ről 70/80/90/100/110-re, vagyis minden szinten 10-zel több, mint eddig. A bónusz AD rátája pedig 50/65/80/95/110%-ról 50/70/90/110/130%-ra növekszik.


Varus W-je (Blighted Quiver) sebzésével variáltak ezúttal. Az aktívjának minimum sebzése 6/7/8/9/10% hiányzó HP helyett 6/8/10/12/14/16%-ra változik, ez Varus szintjétől függ és a 16%-ot 16-os szinten kapja meg. A maximális mértéke pedig 9/10,5/12/13,5/15% helyett 9/12/15/18/21/24% hiányzó HP-t sebez, a 24%-ot szintén 16-os szinten kapja meg.

Az ultija (Chain of Corruption) is erősödik a korai szakaszban, 100/175/250 helyett 150/200/250-et fog sebezni alaból.


Végezetül Warwick alap AD-ja 63-ról 65-re nő.

Tárgyak

A 2017-es évben mindenki által használt Ardent Censer passzívja a gyógyításokat és a pajzsokat 8 helyett 10%-kal erősíti.

A Forbidden Idol passzívjának CDR mértéke 5-ról 10%-ra nő.

A Mikael's Crucible passzívja a gyógyításokat és pajzsokat 15 helyett 20%-kal erősíti.

A Ravenous Hydra összerakási költsége 525-ről 400-ra csökken, a teljes ára marad a régi, a Tiamat változások miatt volt erre szükség.

A Redemption is 8 helyett 10%-kal erősíti a gyógyításokat és pajzsokat.

Az előbb említett Tiamat 1200 helyett 1325 aranyba kerül majd.

Ahogy a Ravenous, úgy a Titanic Hydra összerakásának költsége is csökken a Tiamat drágulása miatt, –így 700 helyett 525 aranyból rakhatjuk össze az alkotóelemeket.

Végül a Zeke's Convergence is változi. A célzott szövetséges égető sebzése 50%-ról 30%-ra csökken.

A fentebbi változásokat elnézve reméljük, hogy nem tér vissza a 2017-es Ardent Censer meta, ahol minden a pajzsokról és a hypercarry-kről szól, –igaz, azóta a pajzsok egyébként is gyengültek.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések