A Nexus Blitz mindent megkap, amit az ARAM nem?

A Nexus Blitz mindent megkap, amit az ARAM nem?

Egyre több játékosnak szúr szemet a tény, hogy a Nexus Blitz mindent megkap, amit az ARAM nem.

Lehet kedvelni, lehet utálni, de azt az egyet el kell ismerni, hogy az ARAM, azaz az Ordító Szakadék az egyik legmeghatározóbb League of Legends mód természetesen a Normált követően. Sok olyan játékosról hallottunk már, akik csak ezzel a móddal játszanak, mert gyors, pörgős és megvan a saját kis hangulata. Na pont ezeknek a rajongóknak tűnt fel először, hogy a Riot fejlesztői mintha mellőznénk az ARAM-ot és kicsit részrehajlóak lennének a Nexus Blitzel kapcsolatban. De mit is jelent ez?

A legnagyobb megrökönyödést a témában az keltette, hogy a Riot fejlesztői semmilyen hőserősítést vagy gyengítést nem vezettek be, ami speciálisan az Ordító Szakadékra korlátozódik. Igaz meg lehet védeni a dolgozókat is, hiszen ezzel valószínűleg csak azt akarták elérni, hogy a karakterek képességeinek, erejének meglegyen a már jól megszokott folytonossága. Ne fordulhasson elő például az, hogy a kedvelt hősöd az Ordító Szakadék mezején irtózatosan gyenge vagy éppen fordítva, ellenfeled, aki a Normál módban nem sok vizet zavar, úgy lesebez, hogy azt sem tudod merre nézz hirtelen. Azonban a Nexus Blitz esetében ezek a változtatások már elkezdtek beáramolni a rendszerbe, –méghozzá úgy, hogy még csak a második publikus tesztnél tartunkEz arra tekintettel kicsit meghökkentő, hogy az ARAM milyen régóta része a League of Legends mindennapjainak, a Nexus Blitz pedig igen friss dolognak számít. Arról már nem is beszélve, hogy vannak olyan karakterek, akik adottságaikból kifolyóan borzasztóan erősek az Ordító Szakadékban. Gondolhatunk itt akár Ziggs-re és Sona-ra, akik mindketten 70%-os nyerési rátával rendelkeznek, rajtuk kívül pedig további 11 hős van 60% fölött. Éppen ezért sajnos a legtöbb esetben az dönti el a mérkőzések végkimenetelét, hogy melyik csapatba került be több az előbb is megemlített túlságosan OP hősök közül. A másik faktor ami tovább bonyolítja a problémát, az a véletlenszerűség törvénye. Igaz, hogy minden játékos rendelkezik 3 újrasorsolási lehetőséggel, de nem egyszer fordult már elő az, hogy harmadjára is olyan karaktert dob ki a rendszer, akivel mondjuk farm és tárgyak nélkül nem sok mindent tudsz tenni az összecsapások során. Éppen ezért szeretnék elérni azt az ARAM kedvelő játékosok, hogy ha már a Nexus Blitz-ben bevezettek a fejlesztők különböző hősváltoztatásokat és itt egyaránt buff is nerf is megtalálható, akkor azt az Ordító Szakadék mezejére is próbálják behozni, mivel így sokkal egységesebb lenne a játék. Szerintetek ez jó ötlet, vagy esetleg teljesen összezavarná a már kialakult ARAM rendszert?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!