Minden jel arra mutat, hogy egy teljesen új karakter van készülőben!
A Riot Games hivatalos oldalain kívül jó ötletnek tűnik még nyomon követni a különböző munkatársak közösségi média felületeit is, mivel néha napján tőlük tudhatjuk meg első kézből a legújabb információkat. Ez történt a tegnapi nap folyamán is, amikor August "jinxylord" Browning, a Riot Games egyik legfiatalabb senior játék designere bejelentette, hogy abbahagyja a Nexus Blitz projektben való részvételt és visszatér a gyökereihez, azaz a karaktereket tervező csapathoz. De talán nem is ez volt a legfontosabb pontja annak a Twitter üzenetének amit megosztott a nagyvilággal. A rövid bejegyzésben ugyanis azt is elárulta még, hogy nemsokára elkezd egy teljesen új karakteren dolgozni!
Riot August már több karakter tervezésében vett részt, és ellentétben sok mostanival, ezek talán mind olyanok voltak, melyek nem verték ki azonnal a biztosítékot a játékosoknál, mint CertainlyT hősei szokták (Yasuo, Zoe, Akali rework). Talán ezért is örülünk annak, hogy egy olyan szakértő ember áll neki hőst tervezni, aki már többször is bizonyított. Jhin volt az a karakter, akit eddig talán az egyik legnagyobb hype övezett.
A felvezetése zseniális volt, ahogy hétről hétre csak annyit láttunk, hogy sorra halnak meg a karakterek a játékban és ez az ikonjukon is látszódott. A négy "szerencsés" ekkor Sona, Zed, Vi és Garen voltak. Utólag belegondolva ez pont egy support, egy mides, egy dzsungeles és egy topos, –így ezzel is lényegében utaltak arra, hogy lövész jön.
Jhin azon kevés karakterek közé tartozik, akivel a közösségnek úgy sosem volt igazán baja, és nem akartak a falnak menni miatta. Jhin mellett Riot August felelős még Vi-ért és Jinx-ért, talán ez is bizonyítja valahol a testvéri kapcsolatot köztük. Közösen dolgoztak Meddlerrel anno Gnaron, valamint ott volt egy akkoriban teljesen új játékmechanikát bemutató Ekko is. Vele néha akadtak gondok, de közutálat tárgya ő sem lett igazán. Legkérdésesebb projektje Rengar, –őt viszont nem August alkotta, csak a reworkjében vett részt.
Egy szó, mint száz, egy tapasztalt Rioter ül majd a tervezőasztalhoz, –kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki belőle!