Először nyitna Korea a nyugati játékosok fele!

Először nyitna Korea a nyugati játékosok fele!

Koreában először nyitna egy csapat a nyugati világ fele, melynek eddig csak az ellentétét láthattuk, hiszen számtalan koreai játszik valamelyik nyugati régióban.

Érdekes döntésre jutott az egyik koreai csapat, név szerint a bbq OLIVERS. Az LCK viszonylag új résztvevője a többi nagy névhez képest, de egyelőre úgy tűnik, hogy ők gondolkoznak a legnyitottabban a ligában. Már az is nagy lépés volt részükről, hogy LS-t, az egyikori LCK kommentátort és a Tempo Storm eddigi oszlopos tagját felvették edzőként a csapathoz, pedig LS amerikai származású. A koreai ligára sok minden elmondható, de az nem igazán, hogy nyitottak lennének a nyugati régiókra.

IgNar a Misfits Gaming után ment vissza Koreába támogatóként idén, míg végül visszajött Európába. LS-nek pedig nagy tervei vannak a csapattal edzőként, ugyanis már most szeretne nyitni a nyugati régiók fele. Egyelőre még nem LCK szintű csapatról lenne szó, hanem egy úgynevezett Academy csapatról. Ezeket már ismerjük, hiszen az NA LCS-ben, már idén is ment a franchise rendszer mellett, vagyis a csapatok lényegében 10 főből gazdálkodtak minimum. A két csapat között szabad átjárás van a ligákon belül, ezt használta ki többek közt a Cloud9 is, amikor az év elején három kezdőjátékosuk helyére is academy játékosokat hoztak be.

A bbq OLIVERS esetében még nem kell ennyire szoros kapocsra gondolni, sokkal inkább egy gyűjtőhelyre, ahol a nyugati profik képezhetik magukat a legerősebb szerveren. LS reményei szerint ezt a szolgáltatás a bbq OLIVERS-el együtt tudja majd nyújtani a következő pár hónapon belül. Okként azt hozta fel, hogy jelenleg az összes ehhez hasonló szolgáltatás egy átverés szerinte. Akárki nem is jelentkezhetne erre a szolgáltatásra, előre meghatároznának bizonyos kritériumokat, így ez elsősorban az egyébként is LCS, vagy annak közelében járó játékosoknak lenne egy plusz lehetőség.

Ez egyébként akár egy jó lehetőség lenne a kiemelkedő magyar játékosoknak is, –mivel akadnak azért páran, akik EUW-n is megütik a challenger szintet.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések