A Crossfire kupa nekünk az év végét, a beteg gyerekeknek az új évet teszi szebbé

A Crossfire kupa nekünk az év végét, a beteg gyerekeknek az új évet teszi szebbé

A ma induló –tervezetten rendszeresen megrendezésre kerülő– kupa mai adásának bevétele teljes mértékben jótékony célra megy.

Aki követi a hazai PUBG közösség eseményeit, az tudhatja, hogy a mai napon egy igen különleges verseny kerül megrendezése, –mely nem más, mint a Crossfire X Challenge. A házigazdák személyében négy streamer; BTURBO, Anazryel, Caucher és Crappa tűnnek fel, ők fogják közvetíteni, illetve levezényelni az eseményt.

Aki még nincs tisztában ennek a versenynek a lényegével, annak jöjjön egy gyorstalpaló! A Crossfire X Challenge egy laza hangvételű fun kupa, aminek célja a szórakozás, a közösség összekovácsolása. Nyeremények természetesen itt is lesznek; nem is akármilyenek, de azokat majd lejjebb. A mostani alkalom egy amolyan tesztesemény, mellyel a szervezők felmérték, hogy mennyire mozgatja meg a közösséget ez a kezdeményezés. Nos, nagyon rövid idő alatt betelt minden hely, szóval ez ügyben nem maradt kérdés. A mai eventen 49 duo fog összecsapni egymással három körön át a játék három különböző térképén (Erangel, Sanhok, Miramar), –ahol egy gyilkosság 16 pontot ér–, a helyezések szerinti pontkiosztás pedig a következőképpen alakul:

Az esemény hivatalos csatornája BTURBO streamje lett, itt követhetitek majd központilag a versenyt, ám a résztvevők közül is többen fogják közvetíteni az eseményeket. Most pedig nézzük a nyereményeket:

  • 1. helyezett: GTA V + For Honor + MSI ajándéktárgyak
  • 2. helyezett: Cities Skylines: Industries out now & After Dark DLC + Mortal Kombat XL + MSI ajándéktárgyak
  • 3. helyezett: Get Even + 7 days to die + MSI ajándéktárgyak
  • 4. helyezett: Batman: Arkham Knight + Resident Evil Revelations + MSI ajándéktárgyak
  • 5. helyezett: Sniper Elite V2 + Dead Island Definitive Edition + MSI ajándéktárgyak

Ám, ahogy a címben is említettük, a verseny nemcsak a résztvevőknek, illetve a nézőknek dobja fel az év végét, hanem a beteg gyermekeknek is. A verseny szervezői úgy határoztak, hogy a verseny során befolyt összeget a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak adományozzák, ezzel is segítve a beteg gyermekek gyógyulását.

A közvetítés 14:30-kor indul BTURBO csatornáján, a verseny pedig valamivel később, 15:00-kor rajtol el a 49 duo között.

Az eseményről természetesen BTURBO csinált egy videót, ezt itt nézhetitek meg:

Sok sikert, és persze jó szórakozást kívánunk minden résztvevőnek, illetve nézőnek!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!