"Olyan edzővel fogunk dolgozni, aki több LCS játékossal foglalkozott már"

League of Legends - Nem csak a játékosokra koncentrál a Rift Esports: a háttérstábra is komoly erőforrásokat fordít az MNEB idején.

A Rift Esports már évek óta jelen van a hazai e-sport mezőnyben. Réges-régen még kisebb rendezvények szervezésével kezdték, aztán a MEB megjelenésével komolyabb LoL csapatuk is indult. Azóta ez a lendület nem fogyott el; számos helyen mérettették már meg magukat és tavaly a Rift Esports szervezete képviselte hazánkat. Kérdéseinkre a csapat tulajdonosa, Kászonyi Bence és a csapat tagjai válaszoltak.

Egy pár éve a Rift Esports már a hazai LoL csapatok elitjéhez tartozik függetlenül az éppen aktuális felállástól. Mit jelent neked, mint játékos, hogy ilyen szervezet támogatásával vehetsz részt az MNEB-en?

Loxigar: Megtisztelő egy ilyen nagy szervezet alatt részt venni az MNEB-en, viszont egy fajta teher is, mert sokat várnak tőlem. Mivel régebben játszottam más magyar szervezetekben is, egyből megláttam a fejlődési lehetőséget a Rift Esports színei alatt. Bízom benne, hogy a segítségükkel messzire juthatunk az MNEB-en, én mindent bele fogok adni! (loxi írta)

Ahogy anno a MEB idején, úgy most az MNEB előtt is átrendeződtek kissé a hazai csapatok, felállások. Mennyire változtathatják meg az eddig viszonylag megszokott WiLD-THR-Rift egyeduralmat?

Az új szezon és az új meta miatt nehéz megmondani, hogy kik az igazán esélyesek, hiszen olyan igazán nagy különbségek talán nincsenek. Első pár kör után már sokkal tisztább lesz a kép. Szerintünk a kevésbé ismert csapatoknak is van esélye nagyon jól szerepelni, vagy akár megnyerni a MNEB első évadát. 

Az MNEB mellett a Rift köztudottan az EBL-en is szerepelni fog, –igaz, ott kissé más felállással–, de a cserék terén (Kubu, Paresz) lesz átfedés a két gárda között. Mennyire jelenthet problémát, hogy meg kell osztani az erőforrásokat?

Tény, hogy Kubu és Paresz csereként részese a MNEB felállásunknak, de csak szükség esetén fognak beszállni. Szeretnénk a srácoknak lehetőséget adni, hogy bizonyítsanak és megmutassák mire képesek egy-két esélyesebb csapattal szemben.

Elég veterán játékosokból áll most a csapat, mennyire vagytok hajlandóak ennyi év után is új dolgokat tanulni? Kitől lehet egyáltalán itthon, vagy akár külföldön tanulni?

dRx: Ennyi idő után is ugyanúgy képesek vagyunk tanulni, alkalmazkodni a metához, mint régebben. Motivál minket, hogy növeljük a saját tudásunkat, ezzel pedig növeljük az esélyeinket arra, hogy az MNEB-en minél jobb eredményt érjünk el. Aki tanulni szeretne, az nála magasabb eloval rendelkező játékostól tudja megtenni, vagy az edzőktől lehet.

Itthon jelenleg csak egy-két edző van, aki ismertebb vagy eredményesebb pl. NoizR. Ezzel szemben külföldön nagyon sok tapasztalt és elismert edző van Európa szerte, akitől hihetetlen sokat lehet tanulni. A RIFT azért nagy lehetőség számunkra, mert olyan edzővel fogunk dolgozni, aki több LCS játékossal foglalkozott már és nagyobb eredményeket is maga mögött tudhat.

Tavaly a V4-en a szervezet egy elég komoly összeget nyert, amihez még csak hasonlót sem vihetett haza magyar csapat. Mire fordítottátok ezt pénzmennyiséget az elmúlt szűk egy évben?

Főként szervezetünk struktúrájának kiépítésre, hogy úgy tudjunk üzemelni, mint egy-két nagyobb nyugati szervezet.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!