Kemény csapatok ellen kezdett a Fradi és az MTK az eClub World Cup selejtezőjében

Kemény csapatok ellen kezdett a Fradi és az MTK az eClub World Cup selejtezőjében

Az első játéknap után megszületett az első magyar siker is, az FTC spanyol ellenfele felett diadalmaskodott és hozta el a három pontot.

A FIFA eClub World Cup sorozat idén igazán nívós versennyé nőtte ki magatá, hiszen több, mint 100 sportklub vagy e-sport szervezet adta le a jelentkezését. A nevezettek között két neves magyar együttes is található, a mezőnyben megtalálhatjuk a Ferencvárost és az MTK Budapestet is. Minden csapatban két - egy Xbox és egy PS4 - játékost lehetett nevezni, majd az egyesületeket csoportokba sorsolták.

Az FTC játékosai

  • Gabinho (Xbox)
  • Gogetinho (PS4)

Az MTK Budapest játékosai

  • chris_maj
  • GlobularAphid79

Egy csoportban 12 résztvevő található, a Ferencváros a C, míg az MTK Budapest a G jelűbe került. Minden csapatból egy játékos csak egyszer mérkőzik meg a másik együttes - ugyanazon konzolon - nevezett e-sportolójával. A két párharc összesített eredménye alapján határozzák meg a végeredményt. A csoportokból az első helyezett klubok jutnak tovább. 

C csoport

A Fradi két mérkőzés után 4 pontot gyűjtött, íme az elmúlt forduló eredményei:

Ferencváros 2:2 0775 eSports

  • Gabinho 2:0 Salvinus95
  • Gogetinho 0:2 scabot84

Ferencváros 6:2 UD Ibiza e-Sports

  • Gabinho 1:1 FranLuque10
  • Gogetinho 5:1 LEWISKILLER

G csoport

MTK Budapest 4:6 North

  • GlobularAphid79 1:4 Agge
  • chris_maj 3:2 Marcuzo

MTK Budapest 3:9 VfL Wolfsburg E-Sports

  • chris_maj 0:7 TimoX
  • GlobularAphid79 3:2 VfL_SaLz0r

Ma este 18 órától is a virtuális pályára lépnek a magyarok, és a további eredményekről is igyekszünk majd beszámolni nektek!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!