A LEC teljesen új formátummal indul, –ilyet még nem láttunk máshol!

A LEC teljesen új formátummal indul, –ilyet még nem láttunk máshol!

League of Legends - Az EU LCS a múlté; a jövő a LEC-ről fog szólni, mely nem csak nevében, de lebonyolításban is változik.

Az EU LCS tavaly év végén megszűnt, és elkezdődött a teljes rebranding, így született meg a LEC, azaz League of Legends European Championship. A névváltás és a hosszútávú együttműködés (franchise) nem az egyetlen újdonság, amit bevezetnek idén az új csapatok mellett, ugyanis a verseny lebonyolítása is megújul idén. Ezalatt pontosabban a formátumot kell érteni, –máris elmondjuk miről van szó!

Az alapszakasz marad a régi, ott nincs különösebb változás. Továbbra is 10 csapatból áll majd a mezőny, akik heti rendszerességgel küzdenek meg egymással. Minden csapat kétszer találkozik az alapszakasz menete alatt, a győzelmekkel tudnak majd feljebb –vagy épp lentebb– kerülni a tabellán. Ezek az összecsapások Bo1-es formátumban zajlanak összesen 9 héten át, péntekenként és szombatonként. Eddig nincs semmi új.

A rájátszás viszont már más kérdés. Hosszú évek óta kiáltott már a liga egy új formátumért, mert az eddigi rendszer nem mindig hozta a legtöbb izgalmat. Az alapszakasz két legjobb csapata az elődöntőkbe jutott, a 3. játszott a 6-ikkal, míg a 4. az 5-ikkel. A két győztes ment ezután az elődöntőbe és az ottani győztesek döntőztek. Koreában már évek óta egy sokkal izgalmasabb, gauntlet rendszer él, amikkel mi maximum a regionális VB kvalifikációk alatt találkoztunk. A LEC azonban nem akart beállni a sorba és inkább egy teljesen új formátumot álmodott meg.

A rájátszás találkozói továbbra is Bo5-ös formátumban zajlanak, és a ugyanúgy 6 csapat fog bejutni a 10-ből. Itt jön majd a csavar. Az első két csapat továbbra is kedvezőbb helyzetbe kerül az alapszakasz végén, míg a másik négy csapat egymással küzd meg, –de kicsit másképp. A harmadik csapatnak nem fix ellenfele lesz, helyette eldönthetik, hogy inkább az ötödik, vagy a hatodik helyezettel szeretnének megküzdeni, míg a negyedik csapat a nem választott gárdával küzd meg. Az első kör vesztesei búcsúznak a rájátszástól. 

A két győztes gárda egymással küzd meg, míg ugyanebben a körben az első és a második helyezett is összecsap; lényegében ez lesz a LEC felső ági döntője. Az első és második helyezett közötti győztes azonnal a döntőbe jut. Ami a másik két győztes csapatot illeti az első körből, –nekik egymással kell megmérkőzniük. Az itteni vesztes szintén búcsúzik a rájátszástól, míg a győztes az első és második csapat vesztesével küzd meg. Aki pedig ezt a találkozót megnyeri, az juthat majd a döntőbe a már bejutott gárda mellé. Ezek a harmadik körös meccsek április 13-án, szombaton kerülnek lejátszásra. Ezt követően pedig lejátsszák a mindent eldöntő döntőt április 14-én, vasárnap.

A formátumot elmagyarázó videót alább találjátok, angol nyelven.

Mit gondoltok az új formátumról?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!