Hátrányból kellett fordítania WiLD-nak, a RIFT még keresi önmagát

League of Legends - Még csak egy hét telt el, de már most kezd kirajzolódni egy általános erőviszony a mezőnyben. Nem erre számítottunk!

Az MNEB K&H LoL bajnokság első hete véget ért tegnap. Minden csapat két mérkőzést játszott le, egyesek jobban vették az akadályokat, mások kevésbé. A második napon is izgalmas meccseket nézhettünk végig, a csapatok igazán kitettek magukért. Alább az első napi összefoglalót is megtaláljátok, azt követően pedig nézzük a legutóbbi mérkőzéseket!

WILD vs RIFT: 1-0


A második napot is a WiLD nyitotta, ám ezúttal a RIFT Esports volt az ellenfelük. A mérkőzésnek nagy tétje volt, hiszen első nap mindkét gárda vereséget szenvedett, az első hetet meg senki sem szerette volna 0-2-ben kezdeni. Az AGW-től elszenvedett vereség után úgy tűnt a WiLD ezúttal sem találja meg formáját, a Rift jó ütemben kezdte a meccset. Loxigar Nocturne-nel megalapozta a RIFT előnyét a meccs első szakaszában, amire SanyaDaunak nem igazán volt válasza Kha'Zix-szal. A sárkányokat azért így is ő szerezte meg, a meccs végére szám szerint négyet is.

Meightet szinte megállás nélkül gankelték eleinte, de a WiLD soha nem a korai szakaszáról volt híres. Az első 20 percben úgy tűnt a WiLD ismét vereséggel távozhat, de amint elértük a 25. percet, a vadak feltámadtak. Drx legnagyobb igyekezete ellenére Kai'Saval nem tudott megálljt parancsolni Marine-éknak és a csapatharcok alatt egyértelműn látszott, hogy melyik az összeszokottabb csapat. Gyakorlatilag egy csapatharcból fordított a WiLD, hextasy kétszer is életét áldozta csapatáért, ami végül egy győzelmet jelentett nekik 30 perc után.

PLG vs CSDT: 1-0


A Team Plague már az első napon megmutatta, hogy számolni kell velük, másodjára pedig a THR által igencsak csúnyán elvert CSDT-vel szemben léptek pályára. A cápák újítani próbáltak és a felső ösvényre Kennent hozták, a Plague pedig azonnal ugrott a "csalira". Ami először bevált, azt most is megtették és Malacko folyton a felső ösvényen volt. 15 percnél Becse Kennenje már 0-5-ben volt. Az alsó ösvényen egész jól tartotta magát Kádár és Hardad párosa, de ez leginkább Geller vérszemének volt köszönhető, minden gyilkosságot elhozott Dand3r elől. A CSDT-től a két carry Kádár és Zaviika nem maradtak le, –sőt, zaviika brillírozott Xerath-tal, de a csapat szintű megmozdulások itt is többet értek a Plague oldalán. 

Minden ösvényen előnye volt a Sk1nzoréknak, ez pedig átcsordult a pálya minden részére, a CSDT lassított felvételen tudta végignézni, ahogy elfogy a pálya a lábuk alatt, míg végül már a saját bázisukon sem volt nyugtuk. Két Baront hoztak Malackoék, a másodikkal pedig a meccset is befejezték.

THR vs OP: 1-0


Harmadjára a One Piece és a THR küzdött meg egymással. Már a meccs elején megindult ismét Cuhi, két gyilkosságot zsebelt be, boton pedig Akrol és Pepi párosa nem tudott megálljt parancsolni Benzzéknek. Az első torony a THR-hez került, ahogy az első sárkány is. Mivel boton végeztek Hybridék, a toronybontást topon folytatták, –a végeredmény pedig ugyanaz lett: újabb gyilkosságok és újabb torony dőlt. Utána jöhetett a középső ösvény is. A THR toposa, Xeanny szép csalinak bizonyult boton, de amíg ketten vele foglalkoztak, miden bedőlt az inhibitor, a THR már a bázison belülre került.

Egy Baront követően egy utolsó mindent eldöntő csapatharc következett, melynek során Cuhi még triplázott egyet és ezzel a lendülettel a Nexust is bedöntötte a THR, megszerezve második győzelmét a héten.

MAY vs AGW: 0-1


A szerencsének köszönhetően talán a legizgalmasabb mérkőzés maradt a nap végére. Mind a Mayhem, mind pedig az AGW győzelemmel zárta első napját, így kérdés volt, hogy vajon melyik gárda fogja elkerülhetetlenül begyűjteni első vereségét. Egy kis érdekességet is kaptunk, a Mayhem lövésze, Gary egy nem túl gyakran látott Tristanat hozott, amivel rögtön egy kettős gyilkossággal indított és Domee ezúttal is elkapta a fonalat Xinnel. Úgy tűnt a Mayhem előnyös helyzetből kezdheti meg a mid game-et, Blice is 0-2-ben kezdett Ireliával topon. 

Az első nagy hiba a Mayhen részéről 12 perc után következett boton, ahol nagyon elszámoltak egy torony alá érkezést. Azt követően pedig egyre több apró hibát követettek Kopifoxék, amit az AGW-sek nem voltak restek megbüntetni. Blice Ireliája 18 perc környékén kezdet magához térni és beindult a splitpush. A rengeteg farm mellett egyre több gyilkosságot is begyűjtött, míg eljutott arra a pontra, hogy már ketten sem tudták megállítani. Tornyokban nagyon lemaradtak chrisie-ék, így nehéz volt bármire is kilépni. Így szerezte meg könnyedén a Baront az AGW a 25. percben, az erősítést kihasználva pedig meg sem álltak a Nexusig egy tiszta ászt követően.

Ezzel lezárult az MNEB K&H LoL bajnokság első hete, a meccsek után pedig a tabella a következőképpen néz ki.

Három csapat, név szerint a CutlerSharkDragon Team, a RIFT Esports és a One Piece Esports győzelem nélkül várja a második hetet, míg az AGW, a THR és a PLG egyelőre veretlen.
 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!