Új töltőképernyő, 112 ikon, és apróbb változások a PBE szerveren

Új töltőképernyő, 112 ikon, és apróbb változások a PBE szerveren

League of Legends - Végre megérkezett az új töltőképernyő a tesztszerverre is, így már mi is láthatjuk, hogyan változik a jelenlegihez képest.

A tegnap esti frissítés hozott számunkra egy új töltőképernyőt, rengeteg idézői ikont, hősöket, illetve egy rúnát érintő változtatást is. Nézzük sorban a dolgokat.

IDÉZŐI IKONOK

Pontosan 112 darab új, e-sport témájú idézői ikon került be a szerverre. Az ikonok az alábbiak.121232344352

ÚJ TÖLTŐKÉPERNYŐ

A töltőképernyő változásairól már hallhattunk korábban is Meddlertől. Jelenleg így néz ki az újdonsült csoda, illetve ez a 9.2-es frissítéssel be kerül majd az élő szerverekre is. Természetesen továbbra is várják majd a visszajelzéseket ezzel kapcsolatban is, hogy a játékosok igényeinek megfelelően tudjanak ezen alakítani, kiindulási pontnak pedig ez tökéletes. Meddler elárulta még azt is, hogy a szöveges chatelési funkció, illetve a premade voice chat a töltőképernyő alatt még mindig tervben van, csak ezek a fejlesztések nem a 9.2-es frissítéssel érkeznek. 

Ahogyan látható a ping mutatója átkerült a bal felső sarokba, a százalék jelző pedig alulra egy csíkba. Ezen kívül a letisztultabb, minimalistább stílus szerintünk jobb, átláthatóbb. Természetesen erre majd még érkeznek a töltőképernyő alatt látható rangok, illetve reméljük, hogy a hősismereti zászlók is megmaradnak.wdfr

VÁLTOZTATÁSOK

aatroxAatrox Q képességének első csapásán az AD ráta 64/68/72/76/80%-ról 55/60/65/70/75%-ra csökkent. Ezen kívül az E képessége újratöltési ideje 24/20/16/12/8 másodpercről 26/22/18/14/10 másodpercre nőtt.jaxJax alap fizikai sebzésének az értéke 69,67-ről 68-ra, továbbá a Q képességének sebzése 80/120/160/200/240-ről 65/105/145/185/225-re csökkent.ornnOrnn alap életereje 565,64-ről 590-re, míg az alap páncélzata 33,04-ről 36-ra nőtt.

ABSOLUTE FOCUS

A bónusz AD ráta 24-ről 18-ra, míg a bónusz AP ráta 40-ről 30-ra csökkent.focusTi mit szóltok az új töltőképernyőhöz, illetve a változtatásokhoz? Hogy tetszik az újítás?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!