Több fontos frissítés csúszik, –Akali és Irelia még várhat a változtatásokra!

Több fontos frissítés csúszik, –Akali és Irelia még várhat a változtatásokra!

League of Legends - A 9.2-es frissítés nem úgy érkezett meg a szerverekre, ahogyan azt vártuk. Meddler pedig már magyarázatot is adott nekünk a miértekre! 

Üdvözlet Idézők! A tegnapi nap folyamán Meddler megosztott az érdeklődőkkel néhány információt a 9.2-es frissítésről. Így első kézből tudhattuk meg például, hogy jó néhány hős, tárgy betervezett frissítése miért is csúszott el a 9.2-ről egy későbbi időpontra. Ezen kívül kaptunk még egy kis időbeli eligazítást a a crit tárgyak újításairól is. Viszont –mielőtt még jobban belemerülnénk a dolgokba–, fontos megemlítenünk, hogy a most felsorolt gondolatok a jövőre vonatkoznak és nincsen garantálva, hogy egyszer majd az élő szervereken is viszont láthatjuk őket!

Miért változtattunk meg pár dolgot a 9.2-ben?

A fejlesztők jó pár olyan dolgot vettek ki vagy csúsztattak tovább a 9.2-es frissítésről, amire már egy ideje mindenki készült. Azonban, hogy ne hagyjanak minket a teljes sötétségben, Meddler úgy gondolta, hogy megosztja velünk a változtatások miértjeit, természetesen nagy vonalakban!
Akali - A válasz igen egyszerű: a karakternek kell még idő, no meg a fejlesztőknek is, hogy tökéletesíteni tudják az eddigi elképzeléseiket! Mivel nem egy egyszerű nerfről, vagy buffról van szó, szeretnék kellően körüljárni a témát.

Camille - A fejlesztők még mindig azon elmélkednek, hogy vajon megéri-e megváltoztatni Camille E képességét. A fejlesztésnek köszönhetően ugyanis a karakter CC-je csupán más hősökre hatna, a jungle lényeire nem. Ez első körben egy nagyon jó megoldás lenne arra, hogy visszafogják Camille erejét a játék korai szakaszában, azonban ha jobban belegondolunk ez egy hatalmas változtatás lenne, ami biztosan kitolná őt a kedvelt és sokat használt karakterek köréből, nehezítve ezzel a haladását a dzsungelben.

Irelia - Igaz Irelia kap majd néhány változtatást a 9.2-es frissítésben, azonban további újdonságok készülnek a 9.3-as és 9.4-es frissítésekre is. A fejlesztők ezekkel a kisebb átalakításokkal pedig azt szeretnék elérni, hogy a karakter újra visszanyerje képességét arra, hogy a hosszabb csapatharcokban is életképes maradhasson.
Mundo és Shen - A két hős igen előkelő kedvezményezettje lesz a 9.2-es Sunfire Cape változtatásnak. Igaz, hogy egy picike buffról beszélünk csupán, azonban már így is kár lenne belenyúlni a karakterek tulajdonságaiba, inkább a fejlesztők megvárják, hogy a rendszer változtatásai hova is vezetik őket.

Relic Shield - A fejlesztők megpróbálják kicsit visszafogni a Relic és a Dematerializer removal akcióját. A legnagyobb oka ennek a változtatásnak az, hogy közelebbről is meg lehessen vizsgálni azt, hogy a betervezett crit tárgy és egyéb varázsló tárgy változtatások hogyan hatnak majd az alsó ösvény ökoszisztémájában. A második oka a frissítésnek pedig annak a gyanúja, hogy lehet, nem is annyira hatásos az előbb megemlített kombináció, mint ahogyan azt mindenki elképzelte.

Viktor - Viktort eleinte nerfelti akarták, végül mégis a várakozás mellett döntöttek a fejlesztők. Úgy érzeték, hogy nincsen egyelőre elég bizonyíték, ami alátámasztaná a nerfek szükségességét!

Zoe - Zoe is ugyanabba a kategóriába tartozik most, mint Mundo meg Shen. A Riot Games-nél dolgozók a fejükbe vették, hogy egyelőre nem kap nagyobb változtatást és megvárják, hogy a karakter tulajdonságai hogyan reagálnak a már betervezett frissítésekre (az Ignite és az Oblivion Orb/Morello's nerfjére). Ezek után pedig majd eldöntik, hogy kell-e neki valamilyen változtatás, vagy jó lesz egy ideig úgy, ahogyan van!

A crit tárgyak változtatásai és az összsebzés értékelése

Ezeket a témákat egyelőre nem érintette Meddler ebben a bejegyzésben, azonban kaptunk egy kis előrejelzést velük kapcsolatban. A crit tárgyak változtatásairól (ami a 9.3-as frissítésben következik majd be), valószínűleg a jövő hét folyamán jön majd egy bővebb összefoglaló. Ezzel szemben a játékban található sebzések elosztásáról, értékeléséről valószínűleg még ezen a héten olvashatnak néhány érdekes információt az érdeklődők, de az is megeshet még, hogy ez is átcsusszan a jövő hétre!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!